#Moszkva

Szijjártó kétszer utazta körbe a Földet, minimális eredménnyel
 

Szijjártó kétszer utazta körbe a Földet, minimális eredménnyel

Nem múlik el úgy hét, hogy Szijjártó Péter ne jelentkezne be valahonnan külföldről, hogy a kormány legújabb külgazdasági sikereiről számoljon be a közmédiának. Orbán Viktor volt szóvivője fáradhatatlanul járja a világot, egzotikus helyeken, keleti országokban jár, többet költ repülőre, mint a külügyminiszter. Ennek ellenére a sikerek egyelőre csak papíron léteznek. Az eddig elért eredményekre vonatkozó, még a múlt héten feltett kérdéseinkre az államtitkárság cikkünk megjelenése után válaszolt - reakciójukat dőlt betűkkel olvashatják.

Csikász Brigitta - M. László Ferenc Csikász Brigitta - M. László Ferenc






Putyin: Snowden maradhat Moszkvában, de tennie is kell érte
 

Putyin: Snowden maradhat Moszkvában, de tennie is kell érte

Ahhoz, hogy Edward Snowden Moszkvában maradhasson, fel kell hagynia azzal, hogy kárt okoz amerikai partnereink érdekeinek, bármilyen furcsán is hangzik ez az én számból – jelentette ki az orosz államfő hétfőn a gázexportáló országok moszkvai csúcstalálkozóját követően.

MTI MTI

Snowden 15 országtól kért politikai menedékjogot
 

Snowden 15 országtól kért politikai menedékjogot

Tizenöt országtól kért menedékjogot Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt munkatársa, akit titkos iratok kiszivárogtatásával vádolnak – írja a Los Angeles Times orosz forrásokra hivatkozva.

hvg.hu hvg.hu

Kirakják Moszkvából az illegális bevándorlókat
 

Kirakják Moszkvából az illegális bevándorlókat

Nagyszabású akcióba kezdett hétfőn az orosz migrációs szolgálat a rendőrséggel, hogy megtisztítsák a várost az illegális bevándorlóktól, és megelőzzék a hozzájuk kötődő bűnözést - írta hétfőn a Vedomosztyi című orosz napilap. A gazdasági-politikai újság szerint mindez az őszi főpolgármesteri választások miatt történik.

MTI MTI

Halálos áldozattal járt a moszkvai vihar
 

Halálos áldozattal járt a moszkvai vihar

Rendkívüli időjárás, hatalmas felhőszakadás volt vasárnap Moszkvában: egy fiatal nő meghalt az orosz főváros délnyugati részén, mert a viharos szélben fa zuhant rá, a víz aluljárókat öntött el.

MTI MTI

Akit elnyelt a föld Moszkvában
 

Akit elnyelt a föld Moszkvában

A Snowden-sztoriban minden megvan, ami egy jó kémregényhez kell – állítja egy regényíró, bár a dolog ott hibádzik, hogy egyelőre senki nem tudja, hol van az amerikai titkos adatgyűjtési bilit kiborító hacker.

Klopfstein-László Kornél Klopfstein-László Kornél

Putyin: Snowden a moszvai reptér tranzitjában van, nem adjuk ki
 

Putyin: Snowden a moszvai reptér tranzitjában van, nem adjuk ki

Edward Snowden nem lépte át az orosz határt – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden. A moszkvai Seremetyjevó repülőtér közlése szerint Snowden továbbra is a nemzetközi reptér tranzitzónájában tartózkodik. Ezt megerősítette Vlagyimir Putyin orosz elnök is, hozzátéve: nem adják ki az Egyesült Államoknak. Putyin nyilatkozatának elhangzása után az amerikai külügyminisztérium és Fehér Ház is arra kérte Moszkvát, hogy folytassa a politikai kérdésekben az utóbbi hónapokban kialakult a "jó együttműködést", és vizsgálja meg Snowden kiadásának lehetőségeit.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu





Snowdent kéri Moszkvától Washington a bostoni merényletre hivatkozva
 

Snowdent kéri Moszkvától Washington a bostoni merényletre hivatkozva

Washington együttműködést vár Moszkvától, és arra kéri, "vizsgáljon meg minden rendelkezésére álló lehetőséget", hogy kiadja Edward Snowdent, a titkos amerikai adatgyűjtés kiszivárogtatóját. Ricardo Patino ecuadori külügyminiszter közben hétfőn megerősítette, hogy országában kért menedékjogot Snowden, s leszögezte, hogy a kérelmet alaposan és felelősséggel megfontolják.

MTI MTI

Moszkva bemutat Washingtonnak
 

Moszkva bemutat Washingtonnak

Nem fogják feltartóztatni az orosz határon Edward Snowdent, aki hongkongi sajtójelentés szerint Moszkvába távozott - közölték vasárnap a moszkvai Seremetyevo nemzetközi repülőtér rendőrségén.

MTI MTI

Titkos adatgyűjtés - Snowden Moszkvába távozott
 

Titkos adatgyűjtés - Snowden Moszkvába távozott

Edward Snowden, az amerikai CIA és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottja, a titkos adatgyűjtés kiszivárogtatója vasárnap helyi idő szerint délelőtt 10 óra 55 perckor menetrendszerinti légi járattal Moszkvába távozott - erősítette meg hongkongi South China Morning Post című napilap online kiadása.

MTI MTI