Hét fiatalt gázolt halálra egy részeg autós Moszkvában
Hét kamaszt gázolt halálra egy részeg autós szombaton egy moszkvai buszmegállóban.
Hét kamaszt gázolt halálra egy részeg autós szombaton egy moszkvai buszmegállóban.
Száz országból több mint másfél ezer utazási iroda, szálloda, légitársaság, üdülőközpont és vállalkozás, köztük magyarországi cégek részvételével nyílt meg szerdán az orosz fővárosban a 18. őszi nemzetközi turisztikai szakvásár.
Moszkva bejelentette, hogy utasítást adott az USA Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) oroszországi tevékenységének október 1-jével történő beszüntetésére, mert a szervezet kísérletet tett az orosz belpolitika befolyásolására.
Keményebb állásfoglalást várnak a Kremltől az oroszországi örmények Ramil Safarov átadása és szabadon engedése ügyében - hangzott el az orosz-örmény baráti közösség szervezésében tartott moszkvai tüntetésen pénteken. Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz liberális demokrata párt elnöke ennél is harciasabban fogalmazott a moszkvai 1905-ös orosz forradalomról elnevezett téren tartott megmozduláson.
Nyíllal a hátában találtak rá rendőrök egy azeri férfi holttestére pénteken Moszkva külső kerületében.
Fritz Overbeck német festő több mint száz éve elveszettnek hitt festménye került elő Moszkvában.
Az olcsó járatokat üzemeltető easyJet légitársaság beadta kérelmét a London és Moszkva közötti járat indítására, de egyéb tervei is vannak az orosz piacon - közölte kedden az RBK Daily című orosz üzleti lap.
Szinte kikiáltási áron kelt a csütörtökön a moszkvai Metropol szálló, amelyet az orosz főváros önkormányzata bocsájtott árverésre. A Vörös tér közelében lévő műemlék szállodát 8,7 milliárd rubelért, vagyis átszámítva 56 milliárd forintért kínálták, de valamiért csak 8,874 milliárdért kelt el. Egyes szakértők szerint a főváros amúgy is túl olcsón hirdette meg a neves épületet, még akkor is, ha annak belseje komoly felújításra szorul.
Mintegy háromszázan emlékeztek meg Moszkvában vasárnap arról a három emberről, akik életüket vesztették az 1991-es, Mihail Gorbacsov elleni puccskísérlet során. A megjelentek bírálták a mostani hatalmat.
Vandalizmus miatt találták bűnösnek a Putyin-ellenes Pussy Riot zenekar tagjait. Mindhárom tagra két év börtönt szabtak ki.
Ingatlanforgalmi szakértővel is vizsgáltatja a Központi Nyomozó Főügyészség azokat a dokumentumokat, amelyeket az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Ügyészségétől kapott a Legfőbb Ügyészség a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet.
Nem a kormányzás rendszere, hanem az ország sorsa vált kérdésessé - állította Kadri Dzsamil szíriai miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában. A gazdasági kérdésekért felelős politikus több minisztertársával együtt tárgyalt az orosz fővárosban. Közben az ENSZ-főtitkár a világszervezet közgyűlésén New Yorkban azt mondta: a szíriai Aleppóban zajló kegyetlenkedés lehet, hogy kimeríti az emberiesség elleni bűntett fogalmát.
Rendszeres charter repülőjáratok közlekednek augusztustól Moszkva és Debrecen között. A két város viszonylatában sem menetrend szerinti, sem charterjáratok nem közlekedtek azóta, hogy a debreceni repülőtéren elindult a polgári forgalom.
Amíg mi nyáron igazából a kovászos uborkára harapunk rá, addig másutt ennek a sós változatát imádják, vagy éppen fokhagymát savanyítanak. Hogy hol? Elöljáróban csak annyit, hogy rengeteg vodkát lehet rá inni.
Megkezdődött a moszkvai bíróságon a Pussy Riot orosz punk-rock zenekar három tagjának tárgyalása.
Brutális balesetet rögzített egy kocsiban elhelyezett fedélzeti kamera Moszkvában. Egy lámpás kereszteződésben csattant a BMW.
Gigászi méretű bevásárlóközpontot építenek Moaszkvában, plaza alapterülete összesen 252 ezer négyzetméter lesz a tervek szerint. Az Avia Park építése ősszel kezdődik meg Moszkvában, a bevásálóközpont 232 000 négyzetméteren valósul meg, így Európa legnagyobb plázáját adják majd át 2014 végén.
Újabb légfegyveres támadás történt Moszkvában, ezúttal egy kamaszlányt talált el a lövedék vasárnap. Az orosz főváros központjában lakása ablakából lövöldözött egy férfi az épület udvarán lévő játszótérre, ahol több gyermek is volt.
Súlyos sérüléssel operáltak meg Moszkvában egy férfit, akit légpuskával lőttek fejbe az orosz főváros délkeleti részén - közölte pénteken a moszkvai rendőrség, amely hetek óta nyomoz légfegyveres támadások ügyében. A 36 éves férfit reggel találták meg egy ház udvarán, és már a műtétkor kiderült, hogy nemcsak a fejsérülése komoly, de lebénult az egyik lába is.
A sajtónak függetlennek kell lennie, és a köz érdekeit kell szolgálnia - hangsúlyozta csütörtökön Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő a világ legfontosabb médiavezetői előtt, akik háromnapos tanácskozásra gyűltek össze Moszkvában.