#Moszkva

Nem kaphatnak orosz útlevelet a koszovói szerbek
 

Nem kaphatnak orosz útlevelet a koszovói szerbek

Oroszország nem lát lehetőséget arra, hogy útlevelet adjanak a koszovói szerb kisebbség több mint 50 ezer tagjának, az orosz törvények ezt nem teszik lehetővé ugyanis - közölte csütörtökön Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő.

MTI MTI

Decembertől jár az új Párizs-Moszkva expressz
 

Decembertől jár az új Párizs-Moszkva expressz

Új gyorsvonat köti össze decembertől Párizst és Moszkvát. A szerelvények jövőre már a hét öt napján járnak majd, és érintik Németországot, ahol a fővároson, Berlinen kívül két másik városban is megállnak. Aki a teljes utat ezzel a járattal szeretné megtenni, mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

MTI MTI




Jelmezes felvonulás a Vörös Hadsereg díszszemléjének hetvenedik évfordulóján - fotógaléria
 

Jelmezes felvonulás a Vörös Hadsereg díszszemléjének hetvenedik évfordulóján - fotógaléria

Moszkvában a Vörös téren november hetedikén az 1941-ben tartott, történelmi díszszemlére emlékeztek jelmezes felvonulással. A második világháború idején az orosz csapatok a díszszemlét követően a fővárostól néhány kilométerre húzódó frontvonalra vonultak. A díszszemlében a moszkvai helyőrség katonái vettek részt, korabeli egyenruhába öltözve.

unknown unknown



Részeg sofőrt üldöztek Moszkvában
 

Részeg sofőrt üldöztek Moszkvában

Autós üldözést követően őrizetbe vett a moszkvai rendőrség egy részeg sofőrt, aki menekülés közben tizenhét gépkocsit - köztük több rendőrautót - megrongált, s akiről elfogása után derült ki, hogy anyaszült meztelenül ült a volán mögé.

MTI MTI




Bíróságra idézték a Moszkva volt polgármesterét
 

Bíróságra idézték a Moszkva volt polgármesterét

Tanúként idézték be hétfőn a rendőrségre Jurij Luzskovot, Moszkva egy éve menesztett főpolgármesterét, aki azonban nem tudott eleget tenni a felszólításnak, lévén, hogy külföldön tartózkodik - számolt be maga az egykor nagyhatalmú volt városvezető az Interfax hírügynökségnek.

MTI MTI



Ilyen volt Moszkva 1956-ban
 

Ilyen volt Moszkva 1956-ban

A Wang folyó versei blog folyamatosan bemutatja a régi Moszkváról készített képeket, ahogyan sorra kerülnek elő soha nem látott képek a különböző archívumokból. A blog friss bejegyzésében az 1956-os Moszkváról kaphatunk képet.

hvg.hu hvg.hu



Az oroszok leszoknak a vodkáról?
 

Az oroszok leszoknak a vodkáról?

Friss felmérés szerint az orosz fogyasztók többségében támogatják azt, a nyár folyamán hatályba lépett szabályozást, amely szigorítja az alkoholos italok reklámozását és fogyasztását is – számol be róla az ELTE hírlevele.

hvg.hu hvg.hu

Putyin és Medvegyev ellen tüntettek Moszkvában
 

Putyin és Medvegyev ellen tüntettek Moszkvában

Moszkvában mintegy 300 ellenzéki érzelmű ember tüntetett vasárnap arra a hírre reagálva, hogy Vlagyimir Putyin az ország elnökeként 2012-ben visszatér a Kremlbe, míg Dmitrij Medvegyev jelenlegi államfő az ő helyére kerül a kormány élén.

MTI MTI