Sokat késnek a lajosmizsei vonatok
Műszaki hiba miatt a Budapest-Lajosmizse vasútvonalon 25-30 perces késésre kell számítaniuk az utasoknak hétfő délelőtt – közölte a Mávinform.
Műszaki hiba miatt a Budapest-Lajosmizse vasútvonalon 25-30 perces késésre kell számítaniuk az utasoknak hétfő délelőtt – közölte a Mávinform.
20-30 perces késére lehet számítani, mert elromlott a biztosítóberendezés.
Halálos gázolás miatt 15-30 perces késéssel közlekedtek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon kedden késő délután – közölte a Mávinform.
Egyelőre nincsenek jelentős késések a magyarországi vasúti közlekedésben a Duna áradása miatt - közölte a MÁV, hozzátéve, hogy kedd reggel megkezdődött az árvízi védekezés a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vasútvonal Komárom és Almásfüzitő közötti szakaszán.
Nagyon kedvezően alakultak a MÁV tavalyi gazdálkodási adatai csoport- és vállalati szinten egyaránt, a MÁV Zrt.-nek évtizedek óta először sikerült pozitív üzemi eredményt elérni – nyilatkozta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Az illetékes minisztérium 15 alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vasútvonalon 15 százalékos díjcsökkentést vezetett be szombattól.
A helyszínen életét vesztette az az ember, akit elgázolt a TAKTA InterCity Apafa és Hajdúhadház között – értesült a HavariaPress.
Háttértárgyalások kezdődtek a MÁV, a Rail Cargo Hungaria (RCH) és a kormányzat szakértői között, hogy egyesítsék a két cég vonatkezelését – írja a Magyar Nemzet iparági forrásokra hivatkozva.
Meghibásodott a biztosítóberendezés Murony és Békéscsaba között, ezért a békéscsabai vonalon késéssel közlekednek a vonatok.
Megindult a vasúti közlekedés Hajmáskér és Veszprém között, de késésre még számítani kell a Szombathely-Budapest vonalon - közölte a Mávinform sajtóügyeletese szombat este.
A MÁV is elismerte, hogy jogtalanul bírságolt meg egy pécsi egyetemistát – számolt be a Magyar Nemzet. A kalauzt, aki hibázott, rendkívüli oktatásban részesítik.
Műszaki hiba miatt átlagosan 20-30 percet késnek a vonatok a győri, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonalon - közölte a Mávinform csütörtök délután.
Leszakadt a felsővezeték Miskolc és Sajókeresztúr között, ezért késéssel közlekednek a vonatok a Miskolc-Bánréve-Ózd és a Miskolc-Tornanádaska vonalon.
Három MÁV-ügylet miatt tett büntetőfeljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) – írja a Magyar Nemzet keddi számában.
A Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon Vecsés és Pestszentlőrinc közötti ismeretlenek elloptak és megrongáltak több száz méter biztosítóberendezési- és erősáramú kábelt, emiatt az említett szakaszon lassabban közlekednek a vonatok - közölte a Mávinform kedden kora reggel.
Az előző évinél 100 millióval nagyobb, 2,7 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta a tavalyi évet a GYSEV cégcsoport - közölte pénteken Rázó László szóvivő.
Tolvajok elloptak 100 méter kábelt a Szolnok és Szajol közötti vasútszakaszon, emiatt késésekre kell számítani a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vasútvonalon - értesült a HavariaPress.
Több különvonat is útnak indul a napokban Budapestről és Szombathelyről Csíksomlyóra, közel kétezer utast szállítva
A 6 év alatti és 65 év feletti utasok kedvezményes bérletet válthatnak a MÁV járataira, amely mentesít a pótjegy megvásárlása alól. Ezen felül 15 alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vonalon 15 százalékkal csökkentik a jegyek árát – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A helyszínen életét vesztette az a kerékpáros, akit hétfőn kora este gázolt el a vonat Badacsonyörs és Ábrahámhegy között - értesült a HavariaPress.