Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Málaga

Vass Péter hvg360

Banderas üzletembert játszik, így lett főszereplő saját színházában

Élete álma vált valóra a világhírű spanyol színésznek, Antonio Banderasnak, aki saját színházat indított szülővárosában. Emellett számos boltban, étteremben és ingatlanbizniszben is érdekelt még Málaga környékén a filmsztár. A jövő hét végén első Oscar-díját is megkaphatja.

Világ

15 évet kapott az exét kivégző szlovák fürdőruhamodell

A 26 éves nő 2014 áprilisában háromszor rálőtt volt barátjára, egy brit milliomosra. Malagában állították bíróság elé. A börtönbüntetés mellett komoly fájdalomdíjat is fizetnie kell az elhunyt férfi lányának és nővérének.

Tóth Sándor Kult

Most érdemes elmenni Picasso városába

Egyedülálló kiállítást rendezett a spanyolországi Málaga idén megnyílt kulturális és művészeti központja, az El Centre Pompidou novemberben: a város éttermeinek séfjei olyan ehető műveiket mutatták be, amelyeket művészeti alkotások ihlettek. A látogatók ezúttal a tárlatot nemcsak megszemlélhették, de tetszés szerint választhattak közülük és elfogyaszthatták őket.

hvg.hu Vállalkozás

Új járatokat indít Budapestről a Ryanair

Négy új célállomásra indít járatokat Budapestről a Ryanair a jövő nyári menetrend részeként: Korfura, Koppenhágába, Malagába és Máltára. Emellett megnövelik a dublini járatok számát – jelentették be szerdán.

MTI Sport

Brazil válogatottat veszít a Málaga

Júlio Baptista brazil válogatott labdarúgó felbontotta szerződését a Málagával, és hazájában, a Cruzeiro csapatában folytatja pályafutását.

MTI Sport

Argentin válogatottat vett az Atlético

Az argentin válogatott Martin Demichelis a Málagától az Atlético Madrid labdarúgócsapatához szerződött, míg a paraguayi Roque Santa Cruz marad az andalúziai együttesnél.

hvg.hu Sport

A Realé a Golden Boy

A 2012–2013-as szezon legjobb fiataljának járó díjat bezsebelő Francisco Román Alarcón Suárez, ismertebb nevén Isco a Real Madridban folytatja. A 21 éves spanyol középpályás 28 millió euróért vált klubot, már csak az orvosi vizsgálaton kell átesnie.

MTI Sport

Hivatalos: Schuster a Málaga új vezetőedzője

Bernd Schustert nevezték ki pénteken a Málaga vezetőedzőjének. A klub bejelentése szerint az 53 éves szakember ötéves szerződést írt alá, és hivatalosan jövő héten mutatják be.

1 2 3
Nem kapott vodkát, ezért életveszélyesen megvert egy fogyatékkal élő férfit egy többszörös visszaeső Egerben

Nem kapott vodkát, ezért életveszélyesen megvert egy fogyatékkal élő férfit egy többszörös visszaeső Egerben

Demeter Szilárd minden területen csődöt mondott, forrásaink szerint küszöbön a bukása

Demeter Szilárd minden területen csődöt mondott, forrásaink szerint küszöbön a bukása

Felére estek a Tesla kínai eladásai, ott is megutálták Elon Muskot, vagy más áll a háttérben?

Felére estek a Tesla kínai eladásai, ott is megutálták Elon Muskot, vagy más áll a háttérben?

Kínai hadihajók gyakorlatoznak Ausztrália körül

Kínai hadihajók gyakorlatoznak Ausztrália körül

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Megemelték az esztergomi Suzukik árát

Megemelték az esztergomi Suzukik árát

Már csak ez hiányzott: ezért nem hatnak annyira újabban az antibiotikumok

Már csak ez hiányzott: ezért nem hatnak annyira újabban az antibiotikumok

Ilyen is van: olcsóbb lett az új MacBook Air, amiben már az M4-es szuperchip dolgozik

Ilyen is van: olcsóbb lett az új MacBook Air, amiben már az M4-es szuperchip dolgozik

A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?

A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?

A címlapról ajánljuk