Eddig 110 ezer kasszacseréhez adtak támogatást
Eddig 110 ezer kasszacserére kötelezett vállalkozónak adott legfeljebb ötvenezer forintos állami támogatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az onlinekassza.hu hírportál kedden az MTI-vel.
Eddig 110 ezer kasszacserére kötelezett vállalkozónak adott legfeljebb ötvenezer forintos állami támogatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az onlinekassza.hu hírportál kedden az MTI-vel.
A NAV által feltárt eddigi legnagyobb gazdasági bűncselekmény egy egri cégtemetőből nőtte ki magát, adták hírül a múlt héten a lapok. Magyarországon gyakori, hogy egy címen sok cég jelenik meg, mert tulajdonosaik szeretnék cégüket távol tartani tényleges és ellenőrizhető ingatlanaiktól. Van olyan cím Magyarországon, amelyet több mint 1800 cég választott székhelyül az elmúlt három évben.
Egy budapesti zöldségesnél indult be az online pénztárgép korszak, a bekötött Montel gép francia-lengyel fejlesztésben készül. Nem teljesen hackelés-biztos. A Laurel ugyancsak bekötötte első NAV-os gépét egy zagyvarékasi Coop-üzletben.
Egy budapesti zöldségesnél helyezték üzembe az első Montel online pénztárgépet. A masina francia-lengyel fejlesztésű termék.
Ötmillió forint értékű cigarettát szállítottak a kerékpárjaikon azok a csempészek Tiszamogyorósnál, akik a bicikliket és a dohányárut hátrahagyva elmenekültek a pénzügyőrök elől - közölte a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője hétfőn.
Erotikus szolgáltatásokat ígérő internetes hirdetések alapján hajtottak végre augusztusban ellenőrzéseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a Dél-Alföldön.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által felderített pénzügyi és gazdasági bűncselekmények okozta kár legnagyobb része költségvetési csalásból származik.
Az első órában megejtett 33 próbavásárlás egyharmadánál találtak valami szabálytalanságot a Cserepes sori piacon razziázók.
A férfi éppen akkor ért haza Ukrajnából egy szállítmánnyal, családi házában és garázsában csaknem 1600 doboz, mintegy másfélmillió forint értékű különböző márkájú cigarettát találtak.
Nyári akciójuk keretében összesen 337 ellenőrzést végeztek Tolna megyében a NAV munkatársai, melyek közül ötvennégy esetben - az ellenőrzések csaknem ötödében - állapítottak meg valamilyen mulasztást - közölte a teol.hu megyei híroldal. Kofákra, pizzafutárokra is lecsaptak.
600 gramm marihuánát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban a röszkei határátkelőhelyen, egy lengyel autóbuszban.
Szerda délután Schobert Norbert cégénél megjelentek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, és átfogó vizsgálatba kezdtek – írja a Blikk.
Nyolcan már előzetes letartóztatásban vannak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a rendőrség által kedden felszámolt bűnszervezet tagjai közül.
Tízezer embert károsított meg és több milliárdos kárt okozott egy bűnszervezet, amelynek tagjaira kedden csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai - közölte a két szervezet szerdai sajtótájékoztatóján.
Romlott az adózási morál Magyarországon, minden eddiginél több, csaknem 360 ezer adóvégrehajtás van folyamatban, és ezzel együtt az adóvégrehajtással érintett tartozás összege ez év július végén megközelítette az ezermilliárd forintot – állapította meg a feketelista.hu gazdasági adatbázis elemzésében.
Nem csak az adóvégrehajtások száma, de a behajtandó összeg is emelkedett tavalyhoz képest, az adóvégrehajtók majdnem ezermilliárd forint után kutatnak.
15 millió forint értékben találtak hamis mosógélt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai abban a teherautóban, amit a napokban ellenőriztek, az M5-ös autópályán.
Több ezer hamisított serpenyő- és edénykészletet foglaltak le a pénzügyőrök a napokban a Győr-Moson-Sopron megyei Vámosszabadi térségében - közölte a NAV vám- és jövedéki ügyekben illetékes szóvivője pénteken.
21 millió forint értékű csempészcigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban abban a román teherautóban, amit az 55-ös főúton állítottak meg, Kisszállás határában.
Gáspár Győző és felesége fejenként legalább 10 millió forinttal tartoznak a magyar államnak. A pár most újra képernyőre kerül.