#NMHH


Új korhatárkarikákat láthatunk mostantól a mozifilmeken is
 

Új korhatárkarikákat láthatunk mostantól a mozifilmeken is

Az év elején megváltoztatott filmtörvény alapján korhatár-besorolásra vonatkozó szabályozást dolgozott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hatóság MTI-hez eljuttatott szombati közleménye szerint a változtatás lényege, hogy a mozifilmek esetében is kötelező lesz a tévé képernyőjéről már ismert korhatárjelzésekhez hasonló karikák használata.

MTI MTI

Klubrádió: az elhallgattatásunk a cél
 

Klubrádió: az elhallgattatásunk a cél

Miután a Klubrádió első fokon, nem jogerősen megnyerte a 92.9 MHz frekvenciával kapcsolatos pert, az NMHH megfellebbezte az ítéletet. A rádió szerint a Médiatanács saját magával került súlyos ellentmondásba.

hvg.hu hvg.hu


Az egyetemi médiát is érintette az új médiatörvény
 

Az egyetemi médiát is érintette az új médiatörvény

A felsőoktatási sajtótermékeket is érintette az új médiatörvény, az intézmények rádióinak, televízióknak is kérniük kellett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsától a közösségi médiaszolgáltatóvá minősítést - mondta egy csütörtöki budapesti konferencián a testület egyik tagja.

MTI MTI


Feljelentették az Echo Tv-t a Médiatanácsnál
 

Feljelentették az Echo Tv-t a Médiatanácsnál

Panaszt tett az Echo Tv ellen hétfőn a Médiatanácsnál Ulrike Lunacek, az osztrák Zöldek európai parlamenti képviselője - közölte az MTI bécsi irodájához is eljuttatott közleményében a politikus szóvivője.

MTI MTI



Összesen 18 millióra büntette a TV2-t a médiatanács
 

Összesen 18 millióra büntette a TV2-t a médiatanács

A kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt szerdai ülésén 13 millió forintos bírságot szabott ki a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorával kapcsolatos eljárásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

MTI MTI


A Klubrádió vitatja az NMHH fellebbezésének indokait
 

A Klubrádió vitatja az NMHH fellebbezésének indokait

A Klubrádió kifogásolja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának érvelését, ami alapján a tanács megfellebbezi a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára szóló műsorszolgáltatási szerződés létrehozásáról szóló döntését.

MTI MTI

Klubrádió: fellebbez a Médiatanács az új frekvencia ügyében
 

Klubrádió: fellebbez a Médiatanács az új frekvencia ügyében

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa megfellebbezi a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntését, amelyben létrehozta a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára a médiatanács és a Klubrádió közötti műsorszolgáltatási szerződést – közölte az NMHH Szóvivői Irodája pénteken az MTI-vel.

MTI MTI

Februárban is csökkent a mobil-előfizetők száma
 

Februárban is csökkent a mobil-előfizetők száma

Februárban 14 ezerrel 11,647 millióra csökkent a három mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizetőszáma, a forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 19 ezerrel, 11,059 millióra esett – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-vel.

MTI MTI

A GVH zöld utat adott: megalakult az állami mobilszolgáltató
 

A GVH zöld utat adott: megalakult az állami mobilszolgáltató

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte a Magyar Posta-Magyar Villamos Művek-MFB Invest közös irányítású vállalatának megalapítását, (MPVI Mobil Zrt.), amelyre a 900 megahertzes frekvenciára kiírt pályázaton elnyert frekvenciahasználati jogosultságot átruházzák - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.

MTI MTI




Arató: a Klubrádiónak kell elnyernie a 95,3 MHz-es frekvenciát
 

Arató: a Klubrádiónak kell elnyernie a 95,3 MHz-es frekvenciát

A Klubrádió vezérigazgatója szerint logikusan a rádiójának kell elnyernie a 95,3 MHz-es budapesti körzeti frekvenciát a Fővárosi Ítélőtábla szerdai döntése után. A bíróság a korábban nyertessé nyilvánított pályázat alaki hibája miatt részben hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának eredményt hirdető határozatát, és új eljárásra kötelezte a testületet.

MTI MTI