Segélyből élőket vezetnének vissza a munkába Nagy-Britanniában
A brit kormány olyan támogatási programot dolgozott ki, amellyel olyan embereket szeretnének visszaterelni a munkaerőpiacra, akik megszokták, hogy segélyből élnek.
A brit kormány olyan támogatási programot dolgozott ki, amellyel olyan embereket szeretnének visszaterelni a munkaerőpiacra, akik megszokták, hogy segélyből élnek.
Nagy-Britannia és Svájc olyan megállapodást kötött, amelynek eredményeként a leggazdagabb briteknek többé nem éri meg az alpesi országba menekíteni vagyonukat, Nagy-Britannia pedig 6 milliárd font bevételre tehet szert.
Két héten belül bezárni kényszerül Nagy-Britannia egyik leghíresebb könyvesboltja, amely a Sztárom a párom című film alkotóit is megihlette.
Tony Blair korábbi brit miniszterelnök szerint az elmúlt hetek angliai zavargásainak fő oka az "elidegenedett, elégedetlen fiatalság". A The Observer című brit lapban írt cikkében a politikus kiemelte: a történtek nem azt bizonyítják, hogy Nagy-Britanniát "erkölcsi hanyatlás" fenyegetné. David Cameron kormányfő ugyanakkor a Sunday Express című lapban az "ártalmas kultúra" elleni fellépést sürgette.
Lezuhant a brit légierő híres műrepülő-kötelékének, a Red Arrows csoportnak egyik gépe szombaton egy angliai légi bemutató során.
A brit állami szektor nettó hitelfelvétele (PSNB) 20 millió fontra esett vissza júliusban, ami főleg a nagyobb adóbevételeknek köszönhető.
A zavargások lecsendesedése után a szombati brit lapok az utóbbi napoknak a társadalomra gyakorolt hosszú távú hatásaival és a rendbontások valódi okainak felkutatásával foglalkoznak.
Tavaly 21 százalékkal nőtt a nettó bevándorlás Nagy-Britanniában, miután 239 ezerrel több ember érkezett az országba, mint ahányan elhagyták azt - derül ki a brit statisztikai hivatal csütörtökön nyilvánosságra hozott adataiból.
13 500 fontot ítélt meg a bíróság egy Nagy-Britanniában élő magyar férfinak, akinek bekapta a kezét egy golflabdamosó gép.
Nagy-Britanniában segélyalapot hoztak létre a Londonban és környékén augusztus elején történt zavargások során kifosztott üzletek támogatására. Az alap egy meglévő 20 millió fontos támogatást egészít majd ki.
A diplomával rendelkező brit munkavállalók 85 százalékkal többet kerestek tavaly azoknál, akiknek csak érettségijük volt, de ez a különbség egyre csökken - derül ki a brit statisztikai hivatal szerdán nyilvánosságra hozott adataiból.
Legyen iskolai tananyag az eboktatás Nagy-Britanniában – ezt akarja elérni egy jótékonysági alap.
Eddig több mint 1400 ember állt bíróság elé a hónap eleji zavargásokkal összefüggésben Angliában - közölte kedden a brit igazságügyi minisztérium.
A manchesteri városközpontban vasárnap délután összegyűltek a helyiek, hogy támogatásukról biztosítsák a múlt heti zavargásokban megrongált és kifosztott üzleteket.
Egy neon installáció díszíti a brit kormányfő székhelyét, a Downing Streetet, a More Passion (Több szenvedély) című mű Tracey Emin alkotása.
Már csaknem 2,5 millió munkanélküli van Nagy-Britanniában - derül ki a brit statisztikai hivatal szerdán nyilvánosságra hozott adataiból.
Két év börtönbüntetésre ítéltek kedden egy férfit Manchesterben, amiért a múlt heti zavargások során betört egy szupermarketbe.
A brit kormány várakozásaihoz képest nagyobb ütemben nőtt az infláció júliusban Nagy-Britanniában - derült ki a kedden nyilvánosságra hozott adatokból.
Csökkent az üzleti bizalom indexe Nagy-Britanniában – derül ki két, hétfőn nyilvánosságra hozott kutatásból.
Leszúrtak hat embert – köztük két kisgyereket – vasárnap a Nagy-Britanniához tartozó Jersey szigetén, majd a hatos gyilkosság gyanújával őrizetbe vettek egy 30 éves férfit – közölte a brit rendőrség.