#Nagy-Britannia


Biciklis életmentés Londonban
 

Biciklis életmentés Londonban

Sok nagyvárosban jó ideje bevált eszköz a bicikli akkor is, ha éppen mentésről, elsősegélynyújtásról van szó. Ahol sok ember él kis területen és ráadásul hatalmas a forgalom, jó opciónak tűnik a bicikli. A Mentők blog a legfrissebb bejegyzésében egy londoni biciklis mentőt mutat be.

hvg.hu hvg.hu

Bűnösnek találták a költségelszámolással csaló volt brit képviselőt
 

Bűnösnek találták a költségelszámolással csaló volt brit képviselőt

Az 57 éves Jim Devine a negyedik politikus, aki bíróság elé került a Daily Telegraph által 2009-ben kirobbantott elszámolási botrány kapcsán.A háromból két vádpontban nyilvánította bűnösnek költségelszámolási csalás miatt egy londoni bíróság a brit parlament volt munkáspárti képviselőjétképviselőt.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH


A brit bankrendszer állapota javult, a kormány emeli a bankadót
 

A brit bankrendszer állapota javult, a kormány emeli a bankadót

A bankadó, amelynek teljes mértékű érvényesítéséből a kormány hosszabb távon évi 2,5 milliárd font (800 milliárd forint) körüli költségvetési bevételt remél, már a tavaly májusi választásokon hatalomra került konzervatív-liberális koalíció első költségvetésében szerepelt. Az idei naptári évre a brit pénzügyi szférának azonban még csak csökkentett összeget, éves szinten összesen 1,7 milliárd fontot kellett volna befizetnie, abból a meggondolásból, hogy ez segíti a gyenge helyzetű bankok tőkehelyzetének megerősítését.

MTI MTI












A brit gyerekek negyede ki sem mozdul otthonról
 

A brit gyerekek negyede ki sem mozdul otthonról

A brit gyerekek közel negyede soha nem vagy alig játszik a szabadban a rossz idő, zaklatott életmód, valamint a balesetektől és bűncselekményektől való irracionális félelem miatt - idézte csütörtökön egy felmérés eredményét a The Daily Telegraph című napilap online kiadása.

MTI MTI

A távolabb lakó britek olcsóbban kaphatnák a benzint
 

A távolabb lakó britek olcsóbban kaphatnák a benzint

A brit kormány azt tervezi, hogy árengedményt vezet be az üzemanyagra azoknak az autósoknak és motorosoknak, akik távoli helyeken élnek a szigetországban. A Sky News vasárnapi híradása szerint egyre nagyobb a nyomás a kabineten, hogy tegyen valamit az üzemanyagárak emelkedése ellen.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH

Divatüzletben akart robbantani egy brit férfi
 

Divatüzletben akart robbantani egy brit férfi

A brit média beszámolója szerint négy órán át lezárták London egyik legforgalmasabb bevásárlóutcáját csütörtökön, miután egy férfi betört egy divatüzletbe, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH