#Nagycsécs





Tállai: a rasszizmus nem természeti csapás
 

Tállai: a rasszizmus nem természeti csapás

A rasszizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve, a kisebbségek elleni gyűlölet erősödik egész Európában, így Magyarországon is - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szombaton Nagycsécsen.

MTI MTI

Megemlékezést tartanak Nagycsécsen
 

Megemlékezést tartanak Nagycsécsen

Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára ma gyászbeszédet mond a romák elleni támadássorozat áldozataira emlékezve Nagycsécsen.

MTI MTI

Elvitték a nagycsécsi szovjet gránátot
 

Elvitték a nagycsécsi szovjet gránátot

Elszállították a Miskolc melletti Nagcsécsen talált robbanótestet csütörtök délután. A kiürített családi házakba és az önkormányzat épületébe visszatérhettek a lakók - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede.

MTI MTI




Az NNI erősíti a magányos elkövető-teóriát
 

Az NNI erősíti a magányos elkövető-teóriát

Három-négy tagú csoport követte el a romák elleni támadásokat, amely garázdálkodásra készült és megfélemlítési céllal támadott. A nagycsécsi emberölés talán választóvíz lehetett a csapat életében, s lehet, hogy a többi támadást már csak egyvalaki követte el, akinek azonban kizárólag az emberölés a szándéka - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője a Figyelőnetnek.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Halálbrigád állhat a romaellenes támadások mögött
 

Halálbrigád állhat a romaellenes támadások mögött

A politikai válság hírei között szinte elveszett a tatárszentgyörgyi kettős gyilkossággal kapcsolatos legfrissebb: a család kislánya öt embert látott a házuk közelében. Ez erősítheti azt a verziót, hogy egy kis létszámú csoport, esetleg radikálisok követhették el a bűncselekményt, meg a többi hármat. Az ügyekben a rendőri bizakodás ellenére nincs eredmény.

hvg.hu hvg.hu

„Nem roma volt, nem magyar, hanem egy mészáros”
 

„Nem roma volt, nem magyar, hanem egy mészáros”

„Nem roma volt, nem magyar, hanem egy mészáros” – mondta a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt fiatal férfi egyik rokona a leégett épület szomszédságában álló szülői házban. A család a temetésig virraszt, de keddre olyan estét szerveztek, amely egyben demonstráció is a rasszizmus ellen.

unknown unknown

Farkas Flórián:
 

Farkas Flórián: "a pártok kilövési engedélyt fogalmaztak meg"

"Polgárháborús helyzet lesz Magyarországon", ha cigányság integrációjában nem lesz előrelépés - mondta az MTI-nek Farkas Flórián, a Fidesszel szövetséges Lungo Drom elnöke, aki szerint a tatárszentgyörgyi eset is azt bizonyítja, hogy nincs Magyarországon közbiztonság, a kormány és a rendőrség pedig tehetetlen.

MTI MTI

Nagycsécs és Tatárszentszentgyörgy: hasonlóságok az elkövetésben
 

Nagycsécs és Tatárszentszentgyörgy: hasonlóságok az elkövetésben

A roma vezetők a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság után azonnal párhuzamot vontak a tavaly november elején, Nagycsécsen történt kettős gyilkossággal, amikor hasonló körülmények között, szintén sörétes fegyverrel lőttek agyon egy cigány testvérpárt, miután rájuk gyújtották a házukat. A hvg.hu megpróbálja összevetni a két esetet.

hvg.hu hvg.hu