Megemlékezést tartanak Nagycsécsen

Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára ma gyászbeszédet mond a romák elleni támadássorozat áldozataira emlékezve Nagycsécsen.

  • MTI MTI
Megemlékezést tartanak Nagycsécsen

Öt évvel ezelőtt, november 3-án Molotov-koktélt dobtak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község szélén álló két, egymással szemben lévő házra, majd sörétes puskával lőni kezdtek az ablakokra. A támadásban egy 43 éves roma férfi és egy 40 éves roma nő elhunyt, egy ember 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

A nagycsécsi gyilkosság a romák elleni támadássorozat része volt: a 2008-ban és 2009-ben összesen kilenc helyszínen lőfegyverekkel, gyújtópalackokkal végrehajtott támadások következtében hatan meghaltak, köztük egy gyermek, öten súlyosan megsérültek, köztük is van egy gyermek.

A rendőrség 2009 augusztusában egy debreceni szórakozóhelyen őrizetbe vette a négy férfit, akit a romák elleni támadásokkal gyanúsítottak meg. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2010 augusztusában zárta le a nyomozást; a rendőrség mind a négy gyanúsított ellen vádemelést javasolt.

A Budapest Környéki Törvényszék 2013. augusztus 6-án tényleges életfogytiglanra ítélte a romagyilkosságok ügyében Kiss Árpád elsőrendű, Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlottat első fokon, nem jogerősen. Csontos István negyedrendű vádlott büntetése tizenhárom év fegyház.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.