hvg.hu Itthon

Fotó: Mindeközben Orbán Viktor

"Új Idők - Magyar Idők" - ezzel a kommenttel került ki Orbán Viktor Facebook oldalára egy fotó, melyen a miniszterelnök épp a Napi Gazdaságból Magyar Időkké lett kormányújságot olvasgatja.

MTI Gazdaság

A Napi Gazdaságot mától ne keressék

Keddtől Magyar Idők néven jelenik meg a Napi Gazdaság. A lap a névváltás után is a tavasszal 16-ról 20 oldalasra növelt terjedelemben jelenik majd meg, és sem a tematikák közötti arány, sem a szerkesztőség létszáma nem változik már. Az eddigi lazacszínt a fehér váltja fel.

hvg.hu Itthon

Lemondott az MTVA vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója – értesült a Napi Gazdaság. A lap szerint Szabó László Zsolt saját maga döntött a lemondásról, és nem indokolta a döntését. Az MTVA hétfőn késő délután megerősítette a hírt, és megköszönték Szabó László Zsolt munkáját.

hvg.hu Gazdaság

Mégse lesz állami nagybankunk?

Elmaradhat az állami tulajdonba került MKB Bank és Budapest Bank egyesítése – írja a kormányközeli Napi Gazdaság a Miniszterelnökségtől kapott információk alapján.

hvg.hu Itthon

Beszédes nevet kap és át is alakul a Napi Gazdaság ősztől

Magyar Idők néven folytatja tovább a nemrég kormányközelivé vált Napi Gazdaság ősztől. A lapot közéletivé alakítják át a tervek szerint, ezért kellett az új név is, ami már szerepel az NMHH adatbázisában és internetes címeket is levédettek hozzá.

MTI Itthon

Lázár: "A bevándorlás az egész európai baloldal Waterlooja"

"Ha bántják a magyarokat Kárpátalján, és menekülniük kell, mindenkinek segíteni fogunk és mindenkit befogadunk" - mondta a Napi Gazdaságnak adott, szombaton megjelent interjújában Lázár János, aki szerint minden itt élő számára világossá vált, hogy a bevándorlók súlyosan veszélyeztetik az európai emberek életminőségét.

MTI Gazdaság

Kormányközeli lapban pedzegetik a nyugdíjkorhatár emelést

A becslések szerint ötven év múlva 7,9 millióra csökken Magyarország lélekszáma, a lakosság elöregedése miatt pedig idővel muszáj lesz felemelni a nyugdíjkorhatárt - mondta a Napi Gazdaság szombati számában megjelent interjúban Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója.

hvg.hu Gazdaság

Napi Gazdaság: Az adócsomagon át fognák meg a külföldre költöző tévéket

A médiapiac szereplőinek is lényeges lehet a jövő évi adócsomag, amelyben a Napi Gazdaság értesülési szerint a terjesztési díjak ügyéről is rendelkeznek majd. Az indítvány egyik passzusa megakadályozná, hogy magyarországi terjesztési díjat kérjenek olyan, úgynevezett jelentős befolyásoló erejű médiaszolgáltatók, amelyek külföldre költöztetik a székhelyüket.

1 2 3 4 5 6 7
11
Az angol másodosztályban landolt Balogh Norbert

Az angol másodosztályban landolt Balogh Norbert

Hármas baleset történt az M0-son

Hármas baleset történt az M0-son

Meghalt Terry Black

Meghalt Terry Black

Megszünteti színitanodáját Gór Nagy Mária

Megszünteti színitanodáját Gór Nagy Mária

Egy VII. kerületi lépcsőházba berántva próbált megerőszakolni egy nőt egy férfi

Egy VII. kerületi lépcsőházba berántva próbált megerőszakolni egy nőt egy férfi

Keddtől jön az újabb lehűlés

Keddtől jön az újabb lehűlés

Netanjahu emelte a tétet, Ciszjordánia összes zsidó telepének bekebelezését tervezi

Netanjahu emelte a tétet, Ciszjordánia összes zsidó telepének bekebelezését tervezi

Nullára csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a Nestlé

Nullára csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a Nestlé

Ez történt: sokan kattantak rá a GPS-t leváltó új, európai navigációra

Ez történt: sokan kattantak rá a GPS-t leváltó új, európai navigációra

Berki feljelentette Puzsért, miután Puzsér feljelentette Berkit

Berki feljelentette Puzsért, miután Puzsér feljelentette Berkit

Szolidaritásból egy órás késéssel kezdik el a MÁV elleni tüntetést

Szolidaritásból egy órás késéssel kezdik el a MÁV elleni tüntetést

A címlapról ajánljuk