Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy akár a hadsereget is bevesse a menekültáradat kordában tartására - írja a Napi Gazdaság szerdai száma.
A kormány a honvédség erőivel egészítené ki a határvédelmet, legalábbis vizsgálja ennek a lehetőségét – írja a Napi Gazdaság, a lap szerint erről volt szó a nemzetbiztonsági kabinet kedd esti ülésén, amelyet a kormányfő hívott össze annak apropóján, hogy Szerbia felől várhatóan menekültek ezrei indulnak meg a napokban a magyar határ felé.
A Napi Gazdaság szerint arról folyt este az egyeztetés, hogy a honvédség kivezényléséhez milyen felhatalmazás szükséges, eszerint a hadsereg határvédelmi bevetéséhez módosíthatják az alaptörvényt, vagy változtathatnak a honvédelmi törvényen, de az is lehet, hogy elég a parlament felhatalmazása is egy országgyűlési határozat formájában. Azt írják, hogy a magyar határ védelme így "hárompillérű lehet", ez alatt az épülő kerítést, a menekülteket a kerítés tövében összefogdosó rendőröket ("határvadászokat") és a katonákat értik. Arról nem írnak, hogy a katonáknak szánnak-e más szerepet, mint amit jelenleg a rendőrök betöltenek.
A lap egy állítólagos titkosszolgálati jelentést is idéz, amely szerint a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha fegyveres áttörési kísérletet hajtanának végre a határon a menekültek, bár a jelek szerint inkább az történik, hogy a menekültek Röszkénél egyszerűen átsétálnak a vasúti síneken, ott ugyanis nincs kerítés sem, máskor meg a magyar hatóságok tessékelik be a kerítés tövében, vagyis már magyar területen ácsorgó menekülteket.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.