Álbomba okozott riadalmat Oslo belvárosában
Utánzatnak bizonyult az a robbanószerkezet, amely miatt bombariadót rendeltek el kedden az oslói amerikai nagykövetségnél. A belváros egy részét kiürítették és lezárták.
Utánzatnak bizonyult az a robbanószerkezet, amely miatt bombariadót rendeltek el kedden az oslói amerikai nagykövetségnél. A belváros egy részét kiürítették és lezárták.
Egy Norvégiában készült tanulmány eredménye szerint a fejfájásokat talán mindenkinél jobban ismerő neurológusok körében a migrén gyakrabban fordul elő, mint azt eddig feltételezték.
Koszorúzással kezdődött vasárnap Oslóban a megemlékezés az egy évvel ezelőtti terrortámadás áldozatairól.
Aung Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető a hazájában bebörtönzött politikai foglyok szabadon engedéséért emelt szót szombaton Oslóban a 21 évvel ezelőtti Nobel-békedíját megköszönő beszédében, és kijelentette, hogy ő és pártja kész bármilyen módon segíteni a nemzeti megbékélést, a katonai kormányzásból a demokráciába való átmenetet.
A képviselők a második szavazáson is egyértelműen amellett tették le voksukat, hogy Norvégiában megszűnik a lutheri evangélikus egyház államvallási státusa.
A norvég Statoil is együttműködési megállapodást írt alá a Rosnefttel (Rosznyeft) az orosz sarkvidék part menti energiamezőinek fejlesztéséről, csatlakozva ezzel az amerikai Exxon Mobilhoz és az olasz Enihez, amelyek már áprilisban megállapodtak az orosz olajcéggel.
Robbanás történt egy tejüzemben hétfőn Norvégia délkeleti részén, legkevesebb egy ember meghalt és hárman megsérültek, a mentőalakulatok öt eltűnt embert keresnek - jelentette az NTB norvég hírügynökség.
Hat turistát temetett maga alá egy lavina Norvégiában - közölték a helyi hatóságok.
Csaknem két dollárral csökkent kedden az Európában irányadónak számító északi-tengeri Brent kőolaj ára.
A világ legnagyobb "faházának" megépítésére készülnek Norvégiában.
A norvég rendőrség biztos benne, hogy Anders Behring Breivik tömeggyilkos egyedül, tettestársak nélkül követte el tavaly júliusi terrorcselekményét - közölték a szélsőjobboldali fanatikus perének szerdai meghallgatásán az ügyben részt vevő nyomozók.
A norvégiai ifjúsági táborban történt tavaly nyári mészárlás egyik túlélője szerint Anders Behring Breivik "gyáva kis alak", aki gyáván, részben hátulról lőtte le áldozatait.
Miközben az Európai Unió azon gondolkodik, hogyan tudná elősegíteni tagállamai gazdaságának növekedését, Norvégiában éppen az a baj, hogy a szárnyaló olajbevételek túlságosan meglódították gazdaságot, erősítik a norvég koronát és ezzel visszafogják az exportot.
Svédek és norvégok milliói ismerkednek a Balaton-felvidékkel a TV-ben; Norvégia után április közepétől Svédországban is elkezdték vetíteni a tavaly szeptemberben a Balaton körül forgatott Mesterek mestere című valóságshow-t, amelyben egykori svéd és norvég élsportolók küzdenek meg egymással.
Anders Behring Breivik eredetileg több robbantást tervezett, az oslói kormányzati negyed mellett a Munkáspárt székházát és esetleg a királyi palotát is célba vette volna. Emellett azt tervezte, hogy lefejezi Gro Harlem Brundtland volt norvég miniszterelnököt, erről videofelvételt készít, és felteszi a világhálóra - derült ki a norvég tömeggyilkos csütörtöki vallomásából.
Kizárólag a halálbüntetés vagy a teljes felmentés lenne "logikus" büntetés tettéért - közölte perének harmadik napján, szerdán Anders Behring Breivik norvég tömeggyilkos.
Anders Behring Breivik, a norvég tömeggyilkos, aki perében szerdán kérdésekre válaszol 77 halálos áldozattal járó tavaly nyári ámokfutása ügyében, a Facebook közösségi oldal közönségét is megosztja.
Megkérdőjelezte az oslói bíróság illetékességét a 77 rendbeli gyilkossággal vádolt Anders Behring Breivik, akinek pere hétfőn kezdődött meg a norvég fővárosban.
Norvégiában sokan attól tartanak, hogy a 77-szeres gyilkossággal vádolt Anders Behring Breivik nézeteit népszerűsítő showműsorrá változtatja az ellene szóló büntetőpert, amelynek tárgyalása hétfőn kezdődik Oslóban.
A szíriai hadsereg tüzérséggel támadta hétfőn Homszot és több más lázadó várost az országszerte megtartott éjszakai tüntetések után. Közben a norvégok is bezárják damaszkuszi nagykövetségüket.