#Népszabadság


Népszabadság: Alelnök lenne Ujhelyi az MSZP-ben
 

Népszabadság: Alelnök lenne Ujhelyi az MSZP-ben

Ujhelyi István elfogadta a helyi szervezetek ezzel kapcsolatos javaslatát, és versenybe száll az MSZP egyik alelnöki tisztségéért a párt július 19-i kongresszusán – ezt a politikus mondta a Népszabadságnak.

MTI/Népszabadság MTI/Népszabadság


Lengyeleké lehet a Praktiker
 

Lengyeleké lehet a Praktiker

Miután a lengyel Praktikert felvásárolták, a Svájcban bejegyzett Papag AG lehet az, mely a magyarorsázgi barkácsáruházakat is megveszi – írta meg a Népszabadság. A jelek szerint jó ideje zajlik a lengyel vevő és a magyar Praktikerek értékesítésével megbízott német felszámolóbiztos közötti háttértárgyalás, és elképzelhető, hogy a Papag mind a 19 üzletet megveszi.

hvg.hu hvg.hu

Volt rendőrök jelentették fel rágalmazásért Pintér Sándort
 

Volt rendőrök jelentették fel rágalmazásért Pintér Sándort

Rágalmazásért több volt rendőr feljelentette az ügyészségen Pintér Sándor belügyminisztert a Népszabadságnak adott interjúja miatt. Ebben a belügyér a szolgálati nyugdíjasokkal kapcsolatban azt mondta, hogy mindegyikük esetében felmerült a visszaélés gyanúja, amikor korkedvezménnyel mentek nyugdíjba a testülettől.

Cs. B. Cs. B.






Eladták a Népszabadságot, Világgazdaságot, Nemzeti Sportot
 

Eladták a Népszabadságot, Világgazdaságot, Nemzeti Sportot

Az osztrák Vienna Capital Partners (VCP) megállapodást írt alá a Ringierrel és az Axel Springerrel egy magyarországi médiaportfólió megvásárlásáról – közölte a befektetési társaság. Egy hónapon belül ez a második jelentős fordulat a magyar médiapiacon. Most eldőlt a Népszabadság és a Nemzeti Sport sorsa is, ahogy számos megyei napilap is gazdát cserélt.

hvg.hu hvg.hu

Népszabadság: ráijesztettek a patikusokra
 

Népszabadság: ráijesztettek a patikusokra

Levélben szólított fel az ÁNTSZ csaknem ötszáz érintett gyógyszerészt a napokban arra, hogy január elsejéig vásárolják meg patikájuk negyedét, ha még nem tették ezt meg, különben a gyógyszertárat visszaminősítik drogériává – írja a Népszabadság.

hvg.hu hvg.hu

A vonatokon és buszokon folytathatják a rezsicsökkentést
 

A vonatokon és buszokon folytathatják a rezsicsökkentést

Vonaton és autóbuszon "düböröghet tovább a rezsicsökkentés": a választásokra készülő kormány a jegyárak áfatartalmának mérséklésével kedvezne a választóknak – írja saját forrásaira hivatkozva a pénteki Népszabadság. A részletek még tisztázatlanok, de a lap szerint az ötlet megvalósítása több tízmilliárd forint költségvetési bevételkieséssel járhat.

MTI/Népszabadság MTI/Népszabadság





A Fellegi-cégek bécsi keringője
 

A Fellegi-cégek bécsi keringője

A jószomszédinál szorosabb viszonyban áll Fellegi Tamás exminiszter cégcsoportja azzal a bécsi befektetővel, aki átvenné az egyesülő Springer–Ringier-lapbirodalomból kimaradó újságokat, köztük a Népszabadságot.

Földvári Zsuzsa, Rádi Antónia Földvári Zsuzsa, Rádi Antónia