Mentőhiány miatt komoly baj történhetett volna vasárnap
Még az Országos Mentőszolgálat sem tud egy fenékkel két lovat megülni. Míg az OMSZ fizetős munkát vállal a Hungaroringen, az „állami beteg” hosszú várakozásra kényszerül. Jó esetben.
Még az Országos Mentőszolgálat sem tud egy fenékkel két lovat megülni. Míg az OMSZ fizetős munkát vállal a Hungaroringen, az „állami beteg” hosszú várakozásra kényszerül. Jó esetben.
A mentőszolgálat rejtélyes tabletjei után kutakodó sorozatunk második részében annak jártunk utána, hogy miért csúszott éveket a modern mentésirányítás bevezetése. Cikkünkből kiderül, miért vonták vissza kétszer is a közbeszerzést, és hogyan tudta beelőzni a multikat egy, a kormányzattal jó kapcsolatokat ápoló magyar cég. A kormány pedig annyira szereti az aláírt, lepecsételt dokumentumokat, hogy inkább beszerzett új nyomtatókat, csak ne kelljen átírnia a szabályozást. A mentőszolgálat szerint ők már tavaly lezárták a fejlesztést, az EU auditáló szervezete szerint ez nem igaz. Uniós támogatásoktól is eleshetünk a csúszás miatt.
Tavaly ki kellett szerelni néhány újonnan beszerzett mentőautóból a tolatókamera monitorját, mert azt ígérték, hogy rövidesen mindenki kap ultramodern táblagépet. A gépeket be is szerezték, sőt, a milliárdos uniós projektet formálisan le is zárták, ám a mentősök többsége legfeljebb a kötelező oktatáson láthatta a tableteket. Pedig ezek nélkül nehezen érhető el a mentőszolgálat és az egészségügyi kormányzat régi álma, hogy mindenkihez kiérjen 15 percen belül a kocsi.
Sok botránygyanús hír gyűlt össze a mentőszolgálattal kapcsolatban, ezért itt volt az ideje, hogy megkérdezzük az OMSZ-t.
Az Országos Mentőszolgálat idén is megerősített ellátással készül a balatoni szezonra. Az OMSZ szezonnyitó sajtótájékoztatóján pénteken a balatonlellei vitorláskikötőben azt is elmondták: ahol nincs a környéken mentőállomás, ott ideiglenes állomást, úgynevezett mentési pontot nyitnak, hogy minél közelebb legyen a segítség a lakossághoz, nyaralókhoz.
Evés közben félrenyelt egy kétéves kisfiú, apja pedig a mentőktől telefonon kapott utasításokat követve meg tudta menteni az életét. Mire az esetkocsi megérkezett, a gyermek már ismét tudott lélegezni.
Számos olyan példát láttunk már arra, amikor az autósok nem figyelnek oda a szirénázó mentőautóra, most viszont egy olyan kivonulást mutatunk meg, ahol úgy tud haladni a mentőautó sofőrje az autósok között, mint kés a vajban. A XIV. kerületi Róna utcából a III. kerületi Kolosy térig nem egészen hat percig tartott a menet.
Majdnem karambolozott egy mentőautó Budapesten, ami egy megindult szüléshez száguldott éppen. Az ütközést csak hajszál híján sikerült elkerülni, az esetről videó is készült.
Csütörtökön nappal kevésbé, de egyébként továbbra is többfelé kell ködre készülni, akár olyan sűrűre is, amelyben csak néhány száz méteres lehet a látástávolság.
Figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra sűrű köd miatt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a Kárpát-medence időjárását vasárnap estig hullámzó frontzóna alakítja.
15-20 százalékkal nőtt az esetszám az OMSZ statisztikái alapján a ma reggeli országos jéghelyzet miatt, a mentőket leginkább idősebbek sérüléseihez hívták. Önhöz mennyi idő alatt érnének ki? Itt most azt is megnézheti!
Ónos eső, majd havaseső és havazás érkezésére figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.
Rétvári Bence, az Emmi államtitkára szerint nincs rendszerszintű gond a mentőszolgálatnál, a biztonságos mentés feltételei adottak, de jövőre azért új mentőkocsik érkeznek.
Bemutatták az Országos Mentőszolgálat új fővárosi mentésirányító központját, ahol a főigazgató azt mondta: szeretnének minél hamarabb odaérni a betegekhez, de ez nem mindig sikerül, de az új központ ezt a célt segíteni fogja.
37-en lettek rosszul egy budapesti hotelben, enyhe tünetekkel vitték őket megfigyelésre kórházba – tudta meg a hvg.hu. Az érintett Best Western Hungária hotel közölte: a szakértők megerősítették, hogy az ételmérgezés lehetősége kizárt.
Újabb olyan esetről számolt be a Blikk, ahol a mentők csak egy óra múlva érkeztek ki egy stroke-ot kapott beteghez. Az OMSZ ebben az esetben azt mondta: ők időben kiértek, és ellátták az 58 éves asszonyt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint az éjjel akár 5 fokig is csökkenhet a hőmérséklet, de holnap meleg lesz.
Évtizedek óta nem volt ilyen meleg itthon november 7-én, mint most. A Bács-Kiskun megyei Fülöpházán 24,6 fokot mértek pénteken, és ezzel megdőlt az eddigi, 1963-as melegrekord. 51 évvel ezelőtt Mezőhegyesen 23,5 fokot mutatott a hőmérő ezen a napon – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
Továbbra is jelentős esőzésekre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Három északkeleti megye kivételével az egész országban figyelmeztetések vannak érvényben.