#OMSZ

Párás, ködös idő lesz, éjszaka fagyhat
 

Párás, ködös idő lesz, éjszaka fagyhat

Az ország nagy részén többnyire erősen felhős, párás, helyenként ködös időre van kilátás, kevésbé felhős területek főleg a Dunántúlon és északkeleten lehetnek. Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű, de szitálás előfordulhat. A Dunántúlon szombaton az északnyugati, vasárnap a délire forduló szél időnként megélénkül, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás.

hvg.hu hvg.hu

Kisüthet a nap, de megélénkül a szél
 

Kisüthet a nap, de megélénkül a szél

Túlnyomóan borult, párás, helyenként ködös idő várható, csak néhol vékonyodik el, szakadozik fel átmenetileg a felhőzet, majd szombaton a Dunántúl nyugati részén már hosszabb időszakokra is kisüthet a nap. Helyenként kisebb eső, szitálás valószínű. Az északnyugatira forduló szél hajnaltól a Dunántúlon többfelé megélénkül.

hvg.hu hvg.hu

Borús lesz az ég, eső, záporeső várható
 

Borús lesz az ég, eső, záporeső várható

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak délkeleten lesz kevesebb a felhő, főként északon és nyugaton fordulhat elő szórványosan eső, záporeső. Szombaton hajnalban és délelőtt mindenütt borult idő lesz, többfelé várható eső, záporeső, ám a déli óráktól északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés valószínű.

hvg.hu hvg.hu

Megélénkül a szél, párás lesz az éjszaka
 

Megélénkül a szél, párás lesz az éjszaka

A változóan felhős ég mellett többórás napsütés szinte mindenütt lesz, legfeljebb szombaton az északi határszélen fordulhat elő néhol kisebb eső, zápor. Az éjszaka többfelé képződő pára- és ködfoltok helyenként csak lassan oszlanak fel. A déli szél pénteken a Tiszántúlon néhol megélénkülhet, szombaton a Dunántúlon a délnyugati szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken -1, +4 fok között valószínű.

hvg.hu hvg.hu


Felszakadozik a felhőzet, megélénkül a szél
 

Felszakadozik a felhőzet, megélénkül a szél

Eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd késő délutántól délnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Szerdán a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüt, északkeleten azonban lesznek tartósabban felhős területek.

hvg.hu hvg.hu

Narancsszínű riasztás az ország egész területére
 

Narancsszínű riasztás az ország egész területére

A viharos szél miatt kedden narancsszínű figyelmeztető jelzést adott ki az ország egész területére az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A figyelemfelhívó jelzés azt mutatja, hogy a következő huszonnégy órában milyen időjárás várható.

hvg.hu hvg.hu

Viharos szél várható és lehűlés
 

Viharos szél várható és lehűlés

Túlnyomóan borult lesz az ég, csak kedden hajnalban és délelőtt nyugaton szakadozik fel átmenetileg a felhőzet. Hétfőn sokfelé várható eső, zápor, holnap főként a Tiszántúlon valószínű további eső, másutt szórványosan záporok alakulnak ki.

hvg.hu hvg.hu

Beborul az ég, zápor, zivatar várható
 

Beborul az ég, zápor, zivatar várható

Pénteken az északi és nyugati országrészben erősen felhős lesz az ég, másutt a többszöri felhősödés mellett derült időszakok is lehetnek. Északon és nyugaton elszórtan eső, zápor, délnyugaton és a középső területeken esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat.

hvg.hu hvg.hu

Hűvös éjszaka vár ránk
 

Hűvös éjszaka vár ránk

Pénteken északon, északkeleten változóan, délen és nyugaton többnyire erősen felhős lesz az ég. Délen, valamint a nyugati határvidéken eleinte még eső, zápor kialakulhat. Az éjszakai órákra mindenütt csökken a felhőzet, majd szombaton túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, csapadék nem várható.

MTI MTI

Napos, száraz idő várható, erős széllökésekkel
 

Napos, száraz idő várható, erős széllökésekkel

Pénteken eleinte változóan felhős lesz az ég, néhol zápor előfordulhat, majd délutántól mindenütt csökken a felhőzet. Péntek éjszaka és szombaton napközben is túlnyomóan derült, száraz idő lesz. Többfelé megélénkül az északkeleti, északi szél, pénteken főként keleten erős lökésekre is számítani kell.

MTI MTI


Életmentő Harley Davidsont kaptak a mentősök
 

Életmentő Harley Davidsont kaptak a mentősök

Életmentő fölszereléssel ellátott nagy teljesítményű motorkerékpárt adományozott az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) hétfőn az Erste Leasing cégcsoport. A jármű tiszaújvárosi székhellyel főként az M3-as, M35-ös és M30-as autópályákon teljesít szolgálatot.

MTI MTI


Viharos szél jön, záporral
 

Viharos szél jön, záporral

Keleten is erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Éjszaka északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, és vasárnap már túlnyomóan derült, napos idő lesz, legfeljebb keleten, délkeleten lesz eleinte több a felhő, és ott néhol még eső, zápor kialakulhat.

MTI MTI

Elszórtan zápor, zivatar várható, kisüt a nap
 

Elszórtan zápor, zivatar várható, kisüt a nap

Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, és délen még több helyen, másutt csak elszórtan várható eső, zápor, helyenként zivatar, majd északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék. Szombaton az időnként erősen megnövekvő felhőzet mellett többórás napsütésre számíthatunk, csapadék nem valószínű.

MTI MTI

Zápor, zivatar várható, viharos széllökésekkel
 

Zápor, zivatar várható, viharos széllökésekkel

Kedden eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől csökken a felhőzet. Keleten több helyen, nyugaton elszórtan várható eső, zápor, zivatar, keleten helyenként felhőszakadás is lehet, majd megszűnik a csapadék. Szerdán a több-kevesebb napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan valószínű zápor.

MTI MTI

Mérséklődik a szél, marad a meleg
 

Mérséklődik a szél, marad a meleg

A sok napsütés mellett pénteken a déli és keleti országrészben még többször erősen megnövekszik a felhőzet, és ott, illetve az Alpokalján helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. Péntek éjszaka és szombaton napközben túlnyomóan derült időre van kilátás, csapadék akkor már nem valószínű. Az északkeleti, keleti szelet eleinte még kísérik erős széllökések, majd mérséklődik a légmozgás, szombaton időnként megélénkülő északkeleti szél lesz jellemző.

MTI MTI


Záporok, zivatarok enyhíthetik a hőséget
 

Záporok, zivatarok enyhíthetik a hőséget

A néhány órás napsütés mellett északnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet. A reggeli órákig elsősorban a középső és keleti országrészben szórványosan várható zápor, zivatar. Szombaton felszakadozik, csökken a felhőzet, a napsütés mellett nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Eleinte keleten egy-egy helyen még kisebb zápor, zivatar előfordulhat.

MTI MTI