A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken általában 1 és 6 fok között alakul, de nyugaton és az Északi-középhegység térségében gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 5 és 9 fok között várható.
Európa nagy része felett sok a felhő, csak kevés helyen süt ki hosszabb időre a nap. Ciklonok okoznak többfelé esőt, záport Északnyugat-Európában, Olaszország környékén és a Fekete-tenger térségében. Kontinensünk középső részén sokfelé párás, helyenként tartósan ködös az idő, a Skandináv-félsziget és Oroszország északi részén pedig hózáporok fordulnak elő. Utóbbi területeken napközben is többnyire fagypont alatt alakul a hőmérséklet, délebbre 3, 8 fok a jellemző, míg a Mediterráneumban jobbára 10, 16 fokot mérnek. A Kárpát-medence fölé szombat estig a magasban kissé hidegebb levegő áramlik, hatására szombaton a Dunántúl nyugati részén hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, másutt folytatódik a borult idő.
Kisüthet a nap, de megélénkül a szél
Túlnyomóan borult, párás, helyenként ködös idő várható, csak néhol vékonyodik el, szakadozik fel átmenetileg a felhőzet, majd szombaton a Dunántúl nyugati részén már hosszabb időszakokra is kisüthet a nap. Helyenként kisebb eső, szitálás valószínű. Az északnyugatira forduló szél hajnaltól a Dunántúlon többfelé megélénkül.

Gulyás és Szalay-Bobrovniczky harcjárműbe ült: „Nagyon menő lenne ezzel behajtani a Karmelitába”
Megszületett Szoboszlai Dominikék kislánya
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Nemzetközi lapszemle: Zelenszkij és Trump jobban hasonlít egymásra, mint gondolnánk
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
Ha Forma-1, akkor helikopterek: hiába ígérte meg egy cég, hogy nem a Belváros felett repül, a többiek nem változtattak az irányon
Hároméves csúcsra lőtte a lakáspiaci keresletet az Otthon Start
„Lesz majd, amikor más vezeti a politikai közösségünket, de jövőre nekem van legtöbb esélyem választást nyerni” – Orbán Viktor az MCC Feszten
Szeptember 13. – írja fel, ekkor érkezik a felújított Super Mario Bros., amit PC-n játszhat majd – videó
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Amerikai professzor: Trump Orbán forgatókönyvéből játszik
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Coulson ügynök a HVG-nek: Ironikus lenne, ha épp Trump miatt kellene óvatosabban bánni a szexuális témákkal
Elvitelre: Nyár a magyar egészségügyben
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.