Az olasz sajtó most a Napolival boronálta össze Szalai Attilát
Kosztasz Manolaszt pótolhatná a magyar válogatott hátvéd.
Kosztasz Manolaszt pótolhatná a magyar válogatott hátvéd.
A gyanú szerint a nő több késszúrással végzett a kétéves kisfiával Olaszországban.
Munkások éppen egy mobildaruval akartak felállítani egy másik darut, ám összetört és maga alá temetett több embert.
Hétfőtől több tartomány is sárga járványfokozatba lép át, kötelező lesz közterületen is maszkot viselni, az idősotthonok lakói pedig nem hagyhatják el az intézményeket.
Nehéz ellenfeleket kapott a magyar labdarúgó-válogatott, amely először szerepel a Nemzetek Ligája legmagasabb osztályában. A csütörtöki sorsoláson kiderült, jövő júniusban és szeptemberben az Eb-győztes Olaszország, valamint Anglia és Németország ellen játszik a nemzeti tizenegy.
Míg Romániában javul a helyzet, addig az EU többi részén romlik.
Az intézkedés csütörtökön lép életbe.
42 milliárd forintnyi támogatást kapnak a kieső gazdasági kapcsolatokért.
Az EMA szerint a vektorvakcinák után beadott mRNS oltóanyagok jó antitesttermelést váltanak ki.
A férfinak se védettségi igazolványa, se negatív teszteredménye nem volt, holott a tömegközlekedésben január közepéig csak azokkal lehet részt venni.
V. Jánost hat évre ítélték az olasz hatóságok, a hozzátartozók szerint azonban az ügynek még nincs vége.
Az 57 éves fogorvos szilikonkarja szemet szúrt a nővérnek, bár azt hitte, egy protézisről van szó.
Az egyik lelet egy gyakorlatilag teljesen ép egyedhez tartozik.
Legutóbb Bajorországból és Milánóból jelentettek olyan fertőzötteket, akiknek a szervezetében a koronavírus omikron variánsát mutatták ki.
A legutóbbi két Európa-bajnokság győztese közül az egyik biztosan lemarad a katari vb-ről.
Cseppet sem rutinkérdés, hogy ki lesz januárban az olaszok következő államfője, mert az nagyjából pont úgy meghatározza Európa jövőjét, mint a szeptemberben lezajlott német, illetve a jövő tavasszal esedékes francia választás.
Sarbat Guláról 1984 decemberében készített képet a magazin fotósa.
A becslések szerint több mint hétmillió 12 év feletti olasz nem adatott be magának még egyetlen adag védőoltást sem a koronavírus-fertőzés ellen.
Olaszországban újabb szigorításokkal akarják korlátozni az oltatlanokat: legalább egy oltással lehetne buszra vagy metróra szállni, ügyeket intézni, és a szabadtéri maszkviselést is behoznák, hogy megakadályozzák a fertőzés terjedését.