Olaszországban több mint száz maffiózót fogtak el
Az olasz rendőrség szerint Európa egyik legkeményebb bűnszervezetét sikerült felszámolniuk.
Az olasz rendőrség szerint Európa egyik legkeményebb bűnszervezetét sikerült felszámolniuk.
Járványgócpont lett Trieszt az ott tartott oltásellenes tüntetések után, az olasz belügyminiszter emiatt szigorítana a demonstrációk szabályain.
A régészek szerint ezzel közelebbi betekintést nyerhetünk a rabszolgák mindennapi életébe.
Mario Draghi olasz miniszterelnök megnyitotta a G20-országcsoport római csúcstalálkozóját. A kormányfő nagyobb mértékű nemzetközi együttműködést kért a politikai vezetőktől a koronavírus-világjárvány és a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint a globális gazdaság helyreállítása jegyében.
Az áldozatok hozzátartozói újabb perre készülnek.
Interjút adott Váradi József, a Wizz Air elnök-vezérigazgatója a Corrierének, amelyben beszélt a Ryanairrel való rivalizálásukról, az olaszországi terjeszkedésről, arról, hogyan tudtak a válságban talpon maradni, miért akarták megvenni az Easyjetet és hogy mit üzen a tönkrement Alitaliából alakult Ita Airwaysnek.
Eitan Birant, a piemonti felvonó-tragédia egyetlen túlélőjét a nagyapja vitte el magával Izraelbe, de egy bírósági ítélet szerint vissza kell vinnie olaszországi nagynénjéhez a fiút.
A mostani felmentéssel azonban nem szakadt vége az eljárásnak. Mindesetre Barlusconinak gratulált a pártjával szövetséges két jobboldali párt vezetője, Matteo Salvini és Georgia Meloni.
Dzsesszzenész, forgatókönyvíró, színésznő-politikus, tengerésztiszt, focista – hosszan lehetne még sorolni, miféle pályákat választottak Benito Mussolini leszármazottjai. A fasiszta olasz diktátor nevét viselő népes család sorsa, illetve a Duce megítélése azután került ismét reflektorfénybe, hogy egyik unokája látványos sikert aratott a legutóbbi önkormányzati választáson.
Még soha nem vettek ilyen kevesen részt az olasz önkormányzati választásokon.
Egy héttel ezelőtt az oltáskényszer ellen tiltakozó szélsőségesek betörtek a legnagyobb olasz szakszervezet székházába is.
Péntektől a minisztériumi dolgozók, benzinkutasok, gyári munkások, fodrászok, buszvezetők, pincérek és számos más szakma képviselője kizárólag védettségi igazolással állhat munkába.
Kileheli a lelkét a sokat szenvedett olasz állami légitársaság, de a zöld-fehér-piros színek valószínűleg nem tűnnek el az égről. Az utódként kiszemelt cég elindulásához brüsszeli jóindulat is kellett.
Már több mint 40 millióan vették fel mindkét oltást, miközben a lakosság 15%-a továbbra sem hajlandó beoltatni magát Olaszországban.
Súlyos rendbontások voltak szombaton Rómában, a zavargók egy kórházba is betörtek, mert oda vitték be a rendőrök letartóztatés közben megsérült társukat. Tizenkét embert vettek őrizetbe, köztük egy szélsőjobbos szervezet két vezetőjét.
Olaszországban az emberek 15 százaléka még nincs beoltva, márpedig aki nincs beoltva, azt felfüggeszthetik a munkájából. A tüntetők ez ellen tiltakozva csaptak össze a rendőrökkel.
Május 10-én és 12-én lesznek az elődöntők, a finálét pedig 14-én rendezik.
Az olaszországi Rossiglione-ban 24 óra alatt 883,8 milliméter eső esett, ebből több mint 740 milliméter fél nap alatt.
Jászai Gellért, Mészáros Lőrinc testvére, a ZTE tulajdonosa – hosszú azok listája, akik a NER csúcsjachtjain töltötték a nyár egy részét.