#Oroszország




Tízezrek tüntettek Putyin ellen
 

Tízezrek tüntettek Putyin ellen

Békésen ért véget a moszkvai Bolotnaja téren a választások és a hatalom elleni tüntetés, a tiltakozók az engedélyezett idő lejárta után elhagyták a helyszínt. A szervezők szerint 80 ezren tüntettek, a rendőrök 20 ezresre becsülték a tömeget.

MTI MTI

Tüntetések Oroszországban
 

Tüntetések Oroszországban

Tüntetések voltak szombaton Oroszország-szerte a választási eredmények állítólagos meghamisítása miatt, és megkezdődött az erre napra tervezett legnagyobb tiltakozó megmozdulás is, a moszkvai, amelyre kora délutánra már csaknem 10 ezren gyűltek össze a hatóságok által kijelölt Bolotnaja téren - jelentették hírügynökségek.

MTI MTI



Jól bevásároltak egymásnál a csehek és az oroszok
 

Jól bevásároltak egymásnál a csehek és az oroszok

Minimálisan 54 milliárd korona, azaz átszámítva 2,15 milliárd euró az összértéke azoknak a gazdasági és kereskedelmi cseh-orosz szerződéseknek, amelyeket csütörtökön írtak alá Prágában a cseh valamint az orosz államfő jelenlétében. Az összeg nagyságát a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium közölte. Az orosz elnök hivatalos csehországi látogatásán összesen 14 szerződést írtak alá.

MTI MTI







Oroszok: inkább az amerikai választásokkal foglalkozzon Clinton
 

Oroszok: inkább az amerikai választásokkal foglalkozzon Clinton

Az orosz Központi Választási Bizottság nem érti Hillary Clinton külügyminiszter aggodalmát, és azt tanácsolja, foglalkozzon inkább az amerikai választásokkal - közölte kedden a testület sajtószóvivője. Nyikolaj Konkin azt mondta: nem értik az amerikai külügyminiszter véleményét, aki Vilniusban, az EBESZ csúcstalálkozóján ismét úgy ítélte meg, hogy az oroszországi parlamenti választások sem igazságosak, sem szabadok nem voltak.

MTI MTI

Medvegyev: az orosz politikai rendszer nem tartozik a Nyugatra
 

Medvegyev: az orosz politikai rendszer nem tartozik a Nyugatra

Az orosz politikai rendszer nem tartozik a Nyugatra - mondta kedden Dmitrij Medvegyev orosz elnök, miután az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői bírálták Vlagyimir Putyin kormányfő pártja és az orosz állam szoros összefonódását.

MTI MTI