szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Békésen ért véget a moszkvai Bolotnaja téren a választások és a hatalom elleni tüntetés, a tiltakozók az engedélyezett idő lejárta után elhagyták a helyszínt. A szervezők szerint 80 ezren tüntettek, a rendőrök 20 ezresre becsülték a tömeget.

A szervezők szerint a Kremlhez közeli téren legalább 85 ezren gyűltek össze, hogy támogassák az ellenzéki követeléseket. A rendőrség sokkal kevesebbről, mintegy húszezer tüntetőről számolt be a központi televíziónak, amely egyébként a választások óta először tudósított az ellenzék hétfő óta tartó megmozdulásairól. A Rosszija 24 hírtelevízió helyszíni riportjában megszólalt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is, aki elmondta, hogy rendbontás és rendőri beavatkozás nélkül zajlott a több tízezres tüntetés. Vlagyimir Lukin dicsérte a rendvédelem szervezettségét, amely  - mint az MTI a helyszínen tapasztalta  - olyan nagy erőkkel vonult fel, hogy azt a csupán érdeklődésből, vagy szimpátiából a tiltakozáshoz kisétáló moszkvaiak is túlzottnak tartották. " Nagyon félhetnek, ha ekkora erőt vetettek be" - mondták fiatalok, aki azzal is viccelődtek, hogy számukra a fogda már nem lenne szokatlan, hiszen részt vettek az előző megmozdulásokon is.

A Bolotnaja tér környékén, a rakparton és a Kreml előtti területen a Lenin könyvtár felé haladva délután az őrizetbe vettek szállítására alkalmas teherautók sorakoztak fel, legalább ötven ilyen járművet lehetett látni. A rendvédelmi egységekből is egyre többet irányítottak a tüntetés közelébe, attól tartva, hogy a tömegből távozók spontán tiltakozó akciókra ragadtatják magukat, holott - mint néhányan elmondták - csak átfáztak, ezért indultak haza, illetve csak be akartak térni valahova egy forró teára.

A tüntetők egy része délután két óra körül előbb Marx szobránál, a Forradalom téren gyülekezett, ahova csak biztonsági kapukon lehetett bejutni. A nacionalista érzelmű fiatalok,  a jobb- és baloldali mozgalmak követő, a humoros Kalózok pártja nevű szerveződés hívei mint ott kezdték el a tiltakozást, majd mindenki a Bolotnaja térre vonult. A hosszú úton, amely gyakorlatilag megkerülte a Kremlt, kétméterenként álltak a belügyi erők fiatal sorkatonái. A vonulásnál sem avatkoztak be a rendvédelmiek, a tömegből felhangzottak az Oroszország Putyin nélkül és a Le a tolvajokkal jelszavak, de a menet békés marad.  A téren később őrizetbe vettek két fiatalt, mivel  petárdával felgyújtottak egy nyilvános illemhelyet.

Újabb akciók várhatók

A tüntetésen részt vettek többek között a Szolidaritás mozgalom, a Jabloko parlamenten kívül maradt ellenzéki párt,   a kommunisták, szociáldemokraták és a nacionalista Oroszok párt hívei, de olyanok is, akik semmilyen mozgalomhoz, csoporthoz nem tartoznak, de tiltakozni akartak a választási visszaélések ellen. A Forradalom térről a Bolotnajára menet egy középkorú mérnök arról beszélt, hogy egyáltalán nem fél a rendőröktől. "Nem történik semmi, ha nem állunk ki az igazunkért. Nem lesznek ugyan új választások, de legalább látják, hogy elegünk van a csalásokból" - mondta. Hozzátette, hogy barátja megfigyelőként dolgozott a választásokon és látta, amikor a választási bizottság elnöke anélkül, hogy aláíratta volna a jegyzőkönyvet a tagokkal, eltávozott a szavazóhelyiségből.

Fotógaléria a tüntetésről - kattintson a képre!
AP

Sokan fehér színű virággal és ugyancsak fehér szalaggal jelezték, hogy úgymond keresztet vetettek a választásokra. Sok tüntető   transzparensére azt írta fel humoros megfogalmazásban, hogy elcsalták a szavazatát. "Hova lett a voksom, te varázsló?" - állt a kérdés egy ilyen táblán, a Központi Választási Bizottság elnökére célozva. Egy idős hölgy arra biztatott néhány fiatalember, hogy álljanak ki az igazukért. "Én már idős vagyok, de veletek mi lesz, ha nem harcoltok?"- kérdezte.

A moszkvai Bolotnaja téri tüntetést szervező Szolidaritás mozgalom, valamint a Jabloko párt, a Másik Oroszország párt és a megmozdulást támogató ellenzéki csoportok kezdeményezésére a tiltakozók végül elfogadtak egy határozatot, amelyben a december 4-i parlamenti választások eredményének érvénytelenítését, a Központi Választási Bizottság elnökének menesztését, a politikai foglyok szabadon bocsájtását követelik. Bejelentették, hogy újabb tiltakozó akciókat szerveznek a következő két hétre.

Moszkván kívül Oroszország több nagyvárosában tartottak tüntetést, Szentpétervártól Vlagyivosztokig.  Szentpéterváron a rendőrség becslése szerint  tízezren tüntettek. Az Interfax hírügynökség jelentése szerint a részvevők száma másutt nem haladta meg  az ezer főt. Néhány városban, ahol engedély nélkül zajlottak a megmozdulások, a rendőrség őrizetbe vett tiltakozókat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!