#Oroszország



Moszkva nem büntetné meg Észak-Koreát
 

Moszkva nem büntetné meg Észak-Koreát

Moszkva kész támogatni, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot hozzon Észak-Koreáról, de ellenzi a szankciókat - közölte csütörtökön az orosz külügyi szóvivő, három nappal az észak-koreai kísérleti atomrobbantást követően.

MTI MTI




 

"Ha megtámadnák, mindent bevetne"

Nem katonai, hanem politikai célja volt az észak-koreai atomrobbantásnak, amivel Phenjan Dél-Koreának „üzent” – magyarázta a hvg.hu-nak dr. Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének adjunktusa. A szakértő szerint az ENSZ-nek már nincs túl sok eszköze a kommunista rezsim ellen, az ország léte kizárólag Kínától függ.

hvg.hu hvg.hu

Újabb gázháború fenyeget
 

Újabb gázháború fenyeget

Az ukrajnai gázvezetékrendszerért folyó harc döntő szakaszába lépett, és amennyiben Ukrajnának nem lesz más amivel fizethetne a gázért, a rendszer előbb Moszkva ellenőrzése alá kerülhet, mint hogy az EU hozzáláthatna korszerűsítéséhez - írta a Kommerszant című lap hétvégi számában.

MTI MTI

VIP-vadászat Oroszországban
 

VIP-vadászat Oroszországban

Gyakran a törvényeket is megsértve éli ki vadászszenvedélyét az oroszországi elit egy része. A büntetés többnyire még a súlyos esetekben is elmarad. Az elkövetők gyakran magas rangú funkcionáriusok. Tetemes, egy-egy kiruccanás alkalmával akár több millió rubelre rúgó költségeiket gyakran állami pénzből fedezik, vagy tehetős üzletemberek állják.

unknown unknown


Már mutatkoznak a felemelkedés első jelei az orosz gazdaságban
 

Már mutatkoznak a felemelkedés első jelei az orosz gazdaságban

Az orosz gazdaság helyzete egyelőre tovább romlik, a GDP az eredetileg tervezett 2,2 százalék helyett idén akár 8 százalékkal is visszaeshet, s az ipari termelés áprilisban rekord mértékben, 16,9 százalékkal csökkent az előző év áprilisához képest. Ugyanakkor a szakértők szerint már mutatkoznak a fellendülés első jelei.

MTI MTI

Gorbacsov nekiment Putyinéknak
 

Gorbacsov nekiment Putyinéknak

Mihail Gorbacsov egykori szovjet vezető élesen bírálta Oroszország mai irányítóit azért, mert szerinte folyamatosan megnyirbálják az ő hivatali időszakában elért demokratikus vívmányokat.

MTI MTI


Kurd földgáz a Nabuccóba
 

Kurd földgáz a Nabuccóba

Oroszországot nem aggasztja a vasárnapi bejelentés arról, hogy a magyar Mol és az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat 10-10 százalék erejéig betársul egyesült arab emírségekbeli cégek észak-iraki, kurdisztáni gázkitermelő vállalkozásába azzal a távlati céllal, hogy az ott termelt földgázból akár teljes egészében megtöltik a tervezett Nabucco gázvezetéket, legalábbis az első időszakban.

MTI MTI


Kamatcsökkentés Oroszországban, Lettországban
 

Kamatcsökkentés Oroszországban, Lettországban

Szerdán az orosz központi bank és a lett jegybank is mérsékelte irányadó kamatát. Az orosz bank a refinanszírozási kamatot, mely kamatot a központi bank számít fel a kereskedelmi bankok számára folyósított hitelek után, 12 százalékra csökkentette az eddigi 12,5 százalékról csütörtöktől kezdődően, míg a lett központi bank alapkamatát - a szerdai bejelentés szerint - 5 százalékról 4 százalékra vitte le május 24-től.

MTI MTI

Nagyítás - Orosz tankok a Vörös téren
 

Nagyítás - Orosz tankok a Vörös téren

Tankok, repülők és több ezer katona vonult fel a Vörös téren Moszkvában, amikor a náci Németország felett a második világháborúban aratott győzelmének 64. évfordulóját ünnepelte meg Oroszország.

unknown unknown


Medvegyev a putyini utat követte eddig
 

Medvegyev a putyini utat követte eddig

Egy éve lépett hivatalba Dmitrij Medvegyev orosz államfő, akit előde, Vlagyimir Putyin választott ki a tisztségre, s a csütörtöki orosz lapkommentárok egyetértenek abban, hogy az eltelt idő alatt az elnök azon volt, hogy folytassa Putyin kurzusát és ezen belül meghatározza saját politikai stílusát. Ugyanakkor a napi sajtó egyetlen írása sem szólt arról, hogy Medvegyevtől eredetileg némi liberalizálást vártak, s hogy e várakozások teljesültek-e.

MTI MTI