#Országgyűlés

Újabb 34 órás etapnak vágnak ma neki a képviselők
 

Újabb 34 órás etapnak vágnak ma neki a képviselők

Az Országgyűlés mai ülésnapján összesen nyolc törvényjavaslat vitája szerepel, amelyek együttes maximális időkerete több mint 34 óra. A képviselők egyebek mellett szólhatnak a nemzeti vagyonról, a képviselői fizetésekről, illetve a titkosszolgálati változtatásokat is tartalmazó egyes rendészeti tárgyú törvénymódosításokról.

MTI MTI

A Munka törvénykönyvéről is szavaz ma a Ház
 

A Munka törvénykönyvéről is szavaz ma a Ház

Az Országgyűlés mai ülésén megközelítőleg nyolc órán át tart szavazásokat: ezek során elfogadhatják az új munka törvénykönyvét, megválaszthatják a jövő évtől átalakuló bírósági szervezet vezetőit, illetve dönthetnek a költségvetés fejezetein belüli átcsoportosításokról is. A Ház keddi ülésnapja ezt követően öt előterjesztés összesen több mint 21 órában meghatározott vitájával folytatódhat.

MTI MTI


Ma vitáznak az állami mobilfizetésről is a Házban
 

Ma vitáznak az állami mobilfizetésről is a Házban

Az Országgyűlés mai ülésnapján kezdi tárgyalni a családok védelméről szóló kereszténydemokrata törvényjavaslatot, továbbá a kormány területfejlesztésre vonatkozó indítványát és a fideszes Láng Zsolt mobiltefonos fizetési rendszerről szóló előterjesztését.

MTI MTI

Lázár a képviselők fizetését magyarázta a parlamentben
 

Lázár a képviselők fizetését magyarázta a parlamentben

Átlagosan nem fognak többet keresni a képviselők a javadalmazásukról szóló fideszes javaslat megvalósulása esetén, ugyanakkor a rendszer sokkal átláthatóbb lesz, megszűnnek a zavaros, visszaélésekre és a "trükközésre" lehetőséget adó viszonyok - hangsúlyozta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslat expozéjában csütörtökön a Parlamentben.

MTI MTI



Megszavazta a parlament az egészségügyi salátatörvényt
 

Megszavazta a parlament az egészségügyi salátatörvényt

Hétfőn elfogadta az Országgyűlés az újabb egészségügyi "salátatörvényt", így a jövőben a gyógyszerek támogatásánál számítani fog a "beteg-együttműködés", az egészségügyi régiókat hamarosan felváltják a térségek, az új pszichoaktív anyagok, vagyis a tudatmódosító szerek ellenőrzését pedig szigorítják.

MTI MTI

Elfogadták a civiltörvényt, módosul az egyesülési jog
 

Elfogadták a civiltörvényt, módosul az egyesülési jog

Elfogadta a parlament az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényt, amely alapján létrejön egy új szervezeti forma, a civil társaság, továbbá módosulnak a civil szervezetekre vonatkozó gazdálkodási szabályok.

MTI MTI

Az LMP kiáll a Krisna-völgyért
 

Az LMP kiáll a Krisna-völgyért

Az LMP módosító javaslatot nyújt be, hogy az eddig jogszerűen tulajdonolt termőföldjeiken továbbra is gazdálkodhassanak a korábban még egyháznak minősülő egyesületek - írta a párt hétfői közleményében.

MTI MTI

Megint éjszakázhatnak a képviselők
 

Megint éjszakázhatnak a képviselők

Az Országgyűlés mai ülésén határozhatja meg a legrászorultabb hiteladósok segítését célzó Nemzeti Eszközkezelő működési feltételeit, emellett dönthet például az új civiltörvényről, illetve a betegek orvosi együttműködésére is alapozó egészségügyi salátatörvényről.

MTI MTI


VV: zárja be a Fidesz a Parlamentet négy évre?
 

VV: zárja be a Fidesz a Parlamentet négy évre?

Csendes és gyors módszer a milliókat érintő törvények parlamenti megvitatására, hogy azokat késő este, a lehető legkisebb nyilvánosság mellett tárgyalják a kormánypárti képviselők. Ennek a gyakorlatnak ment neki a héten az ellenzék, első sikereik viszont nem tarthatnak sokáig. A Véleményvezér blog az egyoldalú törvényalkotás egyértelmű hátrányairól ír.

hvg.hu hvg.hu




A parlamentben alvás hatásai
 

A parlamentben alvás hatásai

A hajnali ülésezés régi divat a parlamentben, eddig általában a politikailag kényes törvényjavaslatokat tárgyalták késői időpontokban, elkerülve a koncentrált médiafigyelmet. A héten a helyzet megváltozott, az ellenzék most fellázadt - írja Török Gábor.

hvg.hu hvg.hu


Pintér nélkül kezdődött meg a rendvédelmi törvény vitája
 

Pintér nélkül kezdődött meg a rendvédelmi törvény vitája

A Magyar Rendvédelmi Kar létrehozásáról is rendelkezik a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosítása. A belügyi államtitkár szerint a javaslat kiszámítható és vonzó életpályát kínál a hivatásos állomány tagjainak. Az ellenzék a kötelező rendvédelmi kari tagságot sérelmezte, valamint az önszerveződő érdekképviseleti rendszer helyett a felülről szervezettet.

MTI MTI

 

"Kiszorítják a rokkantnyugdíjasokat" - a parlament előtt a rokkanttörvény

A rokkantnyugdíjak átalakítását célzó javaslat szerint a megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációsat vagy rokkantságit, azaz rokkantsági nyugdíjat a jövőben nem állapítanak meg. Az ellenzék szerint ez a Széll Kálmán-tervben is megfogalmazott költségcsökkentés része, amely ellehetetleníti a rászorulók életét.

MTI MTI