Rögzítette a Nemzeti Kulturális Alap bevételeit a Ház
Az Országgyűlés hétfőn megszabta a Nemzeti Kulturális Alap bevételeit, valamint az abból felhasználható miniszteri keretet.
Az Országgyűlés hétfőn megszabta a Nemzeti Kulturális Alap bevételeit, valamint az abból felhasználható miniszteri keretet.
Több ponton is bírálta a parlamentben az új köznevelési törvényt Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság fideszes elnöke. „Túl sokat akarunk túl kevés idő alatt” – fogalmazott Pokorni.
A hétfői és a keddi ülésnap összeérése után ma újra hosszú parlamenti napra készülhetnek a képviselők. Több más javaslat mellett általános vitát kezdenek a felsőoktatásról szóló törvényjavaslatról, tárgyalni kezdik Esztergom egyes intézményeinek állami átvételéről szóló kormánypárti előterjesztést, de emellett sort keríthetnek a köznevelési törvényhez benyújtott több mint háromszáz módosító javaslat ismertetésére is.
Az Országgyűlés több mint 32 órás, folyamatos ülésezés után tarthat pihenőt kedd estétől, miután a hét első két napjának ülésnapja összeért az MSZP által indított ellenzéki obstrukció miatt. Megszakítás nélkül ennél hosszabban csak egyetlen esetben, 1991-ben tartott ülést a parlament: húsz évvel ezelőtt 56 óra tárgyalás után fogadta el a következő évi költségvetést a Ház.
Az Országgyűlés keddi ülésén 233 igen és 54 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta a 2012-es költségvetés főösszegeit tartalmazó számvevőszéki bizottsági módosító indítványt. Eszerint a bevétel 14 323,6 milliárd, a kiadás 14 899,8 milliárd, míg a hiány 576,1 milliárd forint lesz - azaz az eredeti javaslathoz képest 400 millió forinttal kisebb hiánnyal számolnak.
A parlament feltételezhetően kedden reggel 8 óráig nem fejezi be a Munka törvénykönyvének részletes vitáját, amely éjjel negyed háromkor kezdődött és összesen mintegy száz szakaszban zajlik. Az előterjesztés tárgyalásának első két és fél órájában ebből egyetlen szakaszt sem tudott lezárni az ülést vezető Ujhelyi István, vagyis amennyiben a vita változatlan ütemben halad, akkor akár ütközhet az első napirenddel, azaz a jövő évi költségvetés fő számairól szóló szavazás időpontjával.
Januártól elválik egymástól a Kúria - mai nevén Legfelsőbb Bíróság (LB) - és a bírói igazgatási szerv vezetőjének a személye - döntött a parlament hétfőn.
Megtiltotta január 1-jétől a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését az Országgyűlés hétfőn.
Nem készült el időben a jövő évi költségvetést megalapozó törvények záróvitájához szükséges bizottsági ajánlás és a szavazási forgatókönyv, ezért Ujhelyi István levezető elnök háromnegyed órás szünetet rendelt el hétfő este a parlament ülésén.
A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, valamint az igazságügyi reformról dönthet hétfői ülésén az Országgyűlés. A határozathozatalok napirendjén szerepel továbbá a plázaépítés tilalmának bevezetése, valamint a polgárőrségek tevékenységének szabályozása is.
Önálló házőrség vigyázhatja jövőre a rendet a parlamentben és garantálná a mindenkori házelnök biztonságát – a hvg.hu értesülése szerint ezt tartalmazza a Kövér László stábja által kidolgozott sarkalatos törvénytervezet. A csapat a parlamenti beléptetést felügyelő és a házelnök védelmét ellátó rendőrökből verbuválódhat, tovább gyengítve az elsorvadásra ítélt Köztársasági Őrezredet. Kövér velük regulázhatná meg a botrányt keltő képviselőket is.
Energetikai tárgyú törvények módosításáról, a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, valamint a csődeljárásról és a felszámolásról szóló törvényjavaslatok általános vitájára kerülhet sor az Országgyűlés mai ülésén. A képviselők az ülésnap végén hozzászólhatnak az állami kitüntetések rendszerének kormány által kezdeményezett változtatásához is.
Egy vendég rosszulléte és orvosi ellátása miatt elnapolták hétfőn délelőtt az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának ülését, amelynek napirendjén az energiaszolgáltatók számlázásával és ügyfélszolgálatának működésével kapcsolatos tapasztalatok megvitatása szerepelt.
Benyújtotta a parlamentnek péntek este az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslatot a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János indítványa szerint a képviselők a helyettes államtitkárok illetményével azonos - csaknem bruttó 750 ezer forint összegű - tiszteletdíjra lesznek jogosultak 2012. szeptember 1-jétől. Az ülésszakonként ötnél több bizottsági ülést kihagyó képviselők tiszteletdíját csökkentenék.
Az új önkormányzati törvény szerint a jövőben az alapfokú oktatást, valamint a járó- és fekvőbetegellátást az állam látná el, továbbá a megyei önkormányzatok szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális intézményfenntartói feladatai is az államhoz kerülnek majd és átalakul az önkormányzatok finanszírozása is - mondta Tállai András, önkormányzati államtitkár, a javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában pénteken a parlamentben.
Súlyos veszélybe sodorná az ország biztonságát a kormány, a vízügyi ágazat pedig ellehetetlenülhet, ha a parlament elfogadja a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítását, és két külön minisztérium között osztja meg a felelősségi köröket - állítják a tervezett lépés ellen fellázadt szakemberek.
A közigazgatást és az egészségügyet érintő változtatásokat tartalmazó törvényjavaslatok tárgyalásába kezd ma az Országgyűlés.
A képviselőknek az Országgyűlés mai ülésén összesen nyolc óra áll rendelkezésükre a köznevelési törvényjavaslat megvitatására.
Hétfő este kormánypárti többséggel elfogadta a Ház a jövő évi adótörvényekhez benyújtott, a kormány által támogatott módosításokat. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára szerint az eva egy évre még fennmarad, mert nincs más átalányadó a vállalkozásokra.
Az új alaptörvény rendelkezéseihez igazodik az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló sarkalatos törvény, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés. A jogszabályok utólagos vizsgálatára irányuló Ab-eljárások nagy része megszűnik január 1-jén.