Megfejtették a marsi „spagetti” eredetét
Egy olasz étterem sem nyitott ki a vörös bolygón, az ott talált, tésztaszerű objektum emberi tevékenység eredménye.
Egy olasz étterem sem nyitott ki a vörös bolygón, az ott talált, tésztaszerű objektum emberi tevékenység eredménye.
A Jezero-kráterben a vártnál sokkal nagyobb a szél, és sokkal több a porördög, mint korábban gondolták.
A NASA Mars-járója, a Perseverance a landolás helyétől két kilométerre, egy sziklába ágyazódva találta meg a hőpajzsa egyik darabját.
A Perseverance Mars-járó ezúttal egy olyan felvételt küldött haza, ami két dolog miatt is felkeltette a kutatók figyelmét.
Küldetése 148. marsi napján a Perseverance amerikai Mars-járó érdekes jelenségnek lett szemtanúja: több forgószél is kialakult az előtte lévő területen.
A NASA Mars-járója már rendkívül közel jár az első olyan helyszínhez, ahonnan értékes mintákat gyűjthet majd be.
15 hónapnyi működés után először késte le a kommunikációt a Perseverance-szel az Ingenuity marsi helikopter.
Az Ingenuity nevű marsi helikopter 8 méteres magasságból szúrta ki a roncsot, ami segített, hogy a gép és a Perseverance is sértetlenül landoljon a Mars felszínén.
A felvételen a vörös bolygó krumplira hasonlító holdja, a Phobos vonul át a Nap előtt.
A Perseverance nevű Mars-járó az első olyan űreszköz, amely fotót tudott készíteni a saját ejtőernyőjéről.
A Perseverance a fejlett önvezető módjának köszönhetően minden eddiginél ügyesebben navigál a Marson.
A Perseverance nemrég egy olyan fotót készített, amin a rover landolásához használt ejtőernyő is látható.
A marsi légkörben másként terjednek a hangok, mint a Földön. A NASA szakemberei kiszámolták, ez pontosan mit jelent.
A NASA marsjárója, a Perseverance kamerája előtt három porördög is megjelent nemrég. Az ezekről készített képeket animációba fűzte össze a szervezet egyik mérnöke.
Egy időre leállt a jármű mintavételezési folyamata, miután egy korábbi talajmintából kipotyogott némi törmelék.
A NASA tudósai eredetileg azt gondolták, hogy az általuk látott kőzet vulkáni eredetű.
A NASA Mars-járója, a Perseverance újabb sziklát vizsgált meg, és érdekes dologra bukkant.