Megfejtették a marsi „spagetti” eredetét

Egy olasz étterem sem nyitott ki a vörös bolygón, az ott talált, tésztaszerű objektum emberi tevékenység eredménye.

  • hvg.hu hvg.hu
Megfejtették a marsi „spagetti” eredetét

Egy ideig a NASA sem tudott válasszal szolgálni annak a furcsa anyagnak az eredetéről, amit a Marson fényképezett le a Perseverance. Az ismeretlen tárgy főként a külleme miatt okozott meglepetést: úgy néz ki ugyanis, mint egy nagyobb darabka tészta.

Mivel azonban a Marson nem működnek olasz éttermek, illetve tésztázók sem, hamar kiderült, hogy a kötélszerű anyag (valószínűleg) emberi tevékenység miatt került a bolygóra. A NASA nemrég pedig megfejtette, miként:

az anyag egy fényvisszaverő fóliához használt, úgynevezett Dacron háló.

Vagyis a spagettiszerű képződmény nem a Marson termett, a NASA küldetésének részeként került oda, csak valahogy elkeveredett. A szakemberek hozzá is tették: a hálót jelentős erőhatások érhették, hogy ilyen alakja lett. Abban pedig, hogy ilyen messzire jutott, a marsi szél is közrejátszhatott.

Kiderült, hogy valójában egy szelet kolbász van a képen, amit a Proxima Centauri fotójaként tett közzé egy tudós

A Proxima Centauriról, a Naphoz legközelebbi csillagról az Étienne Klein francia tudós által vasárnap megosztott fotóról kiderült, hogy a felvétel egy szelet kolbászról készült.

A hálódarabról júliusban jelentek meg először fotók, amik röviddel később vírusként terjedtek el az interneten. Mindenki azt találgatta, mi lehet a tárgy, aminek ráadásul igen furcsa alakja is van. Ez utóbbi több mémet is szült.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.