Így kellene Budapestet is reklámozni - videó
Meg tudja örökíteni magyar fővárost néhány tollvonásban?
Meg tudja örökíteni magyar fővárost néhány tollvonásban?
A Van Cleef & Arpels ház gyémánt, zafír és rubint ékszerei láthatók a Louvre kiállításán. Egykor Grace Kelly, Marlene Dietrich és Maria Callas viselte a különleges kiegészítőket.
Az iszlám művészeteknek szentelték a párizsi Louvre új, majdnem hárommilliárd forintnak megfelelő összegből kialakított szárnyát, amelyet Francois Hollande francia elnök adott át kedden.
A 77 éves Woody Allen-ről az a hír járja, hogy utóbbi filmjeit az európai nagyvárosok fizetik. Igaz vagy sem, neki sehol sem jelent akadályt, hogy szerelmi bonyodalmakat okozzon.
A Bernard-Henri Lévy francia író szerkesztésében megjelenő Regle du jeu című folyóirat honlapján meghívta a Pussy Riot orosz punkegyüttes szabadlábon lévő két tagját, hogy utazzanak Párizsba, és megígérte, "mindent megtesznek, hogy fogadják őket az emberi jogok hazájában".
Elment Damaszkuszból és Párizsba tart Manaf Tlász szíriai dandártábornok, az elit Köztársasági Gárda egyik egységének vezetője és Bassár el-Aszad elnök régi szövetségese volt – ezt közölte a Tlász család egyik közeli barátja pénteken a Reuters hírügynökséggel.
Mialatt több száz leendő vásárló várta Párizsban az Apple bolt előtt, hogy megvehessék az iPhone 5-öt, a cég volt és jelenlegi dolgozói tüntettek a cég ellen - számolt be a Reuters.
Mamutcsontvázat bocsát árverésre október 2-án Párizsban a Sotheby's. Az aukciósház arra számít, hogy az őskori ormányos 185 ezer euróért (52 millió forintért) cserélhet gazdát.
A hedonizmus nem megbocsájtható bűn, hanem kötelező gyakorlat. Fürj, bor, Louvre, bor, pástétom, bor, mandulakrém, bor.
Megerősítették vasárnap Párizsban az amerikai nagykövetség és a környező utcák védelmét, miután előző este mintegy 250 iszlamista tüntető próbált meg a külképviselet épülete előtt tiltakozni a Mohamed prófétát gyalázó amerikai film miatt - közölte a prefektúra.
Párizs visszafoglalja a Szajna-partot. Az autósok menjenek máshová. Példamutató.
Ártatlan turistának tűnik? Jóhiszeműnek? Így biztosan az éles szemű szélhámosok és tolvajok áldozata lesz. Utazáskor, sétáláskor, vásárláskor, pénzváltáskor figyeljen!
Közös munkacsoportot állít fel a német és a francia kormány, hogy mind szorosabbá váljék az együttműködés az euróövezeti válság kezelésében - közölte a német és a francia pénzügyminiszter hétfőn Berlinben.
Világfelmérést végzett London főpolgármestere, hogy megtalálja a legműveltebb várost. A világfelmérésben azonban csak 12 metropolisszal foglalkoztak.
Szeptember 22-én nyílik meg a Louvre Iszlám Művészetek kiállítása, de a híres párizsi múzeum még 10 millió eurót szeretne kapni mecénásoktól a nagyszabású terv befejezéséhez. Az iszlám művészeti kiállítás alapterülete immár 3000 négyzetméter, háromszor akkora, mint korábban. Az olasz Mario Bellini és a francia Rudy Ricciotti által tervezett két szintet foglalja el.
Ráncfelvarrás miatt két párizsi luxushotelt is bezárnak: két évig nem fogad vendégeket sem a Ritz, sem pedig a Crillon.
Zenés-táncos flashmobbal lepték meg a párizsi Charles De Gaulle repülőtér várótermében az utasokat az Air France dolgozói.
Dubajba indult volna Párizsból az a repülőgép, amelynek a mosdójában egy halott újszülöttet talált a személyzet. A gép hatórás késéssel indult.
Elengedte túszát kedden a fegyveres férfi a Párizs közeli Vitry-sur-Seine egyik óvodájában. Fél órával később a francia rendőrség elitalakulata elfogta a túszejtőt.
A Notre-Dame székesegyház, a Sacré-Coeur bazilika és a Louvre voltak az elmúlt év leglátogatottabb nevezetességei Párizsban a francia főváros turizmusáért felelős hatóságok hétfői közlése szerint.