Ponta megúszta, nem adták ki az ügyészségnek
A román képviselőház elutasította a Victor Ponta kormányfő elleni ügyészségi vizsgálat lefolytatását.
A román képviselőház elutasította a Victor Ponta kormányfő elleni ügyészségi vizsgálat lefolytatását.
Úgy néz ki, hogy Romániában nem jelentene nagy változást – legalábbis a lakosság számára –, ha bevezetnék az eurót: már jó ideje gyakorlatilag "hivatalos" pénznem ugyanis a közös valuta, a termékek és javak árát rendszerint az egységes európai fizetőeszközben is kifejezik, illetve az árak alakulása nagyban függ a lej/euró árfolyam alakulásától, ugyanakkor a legtöbb gazdasági szektor inkább az eurótól függ, mint a lejtől.
Túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy sehol a világon nem történt mostanában olyan hajmeresztő, jóformán csak akciófilmekben látható baleset, mint amilyet egy notórius száguldozó hozott össze múlt hétvégén a romániai Nagyszeben térségében.
A képviselőház hozzájárulása kell ahhoz, hogy lefolytasság az ügyészség által kezdeményezett bűnvádi eljárást a román kormányfő ellen, akit többrendbeli okirathamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel és összeférhetetlenséggel gyanúsítanak. Az ellenzék bizalmatlansági indítványt terjesztett be Ponta ellen, az államfő pedig lemondásra szólította fel, de a kormányfő jelezte, őt csak a törvényhozás válthatja le.
Magyar állami pénzből épülne kórház Erdélyben – mondta az egészségügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek.
Csütörtökön is folytatják annak a fiúnak a keresését, aki egy magyarországi diákcsoport tagjaként szerdán látogatott el a Szent Anna-tóhoz, ahol a gyermekek a felügyelők engedélyével mentek a vízbe. Egyelőre csak a parton hagyott ruháit találták meg.
Románia Bulgáriával közösen akarja lebonyolítani a drága gyógyszerek beszerzését, hogy előnyösebb árakat tudjon kialkudni, de a tervezett gyógyszerunióba a térség többi országának csatlakozását is szívesen bevonnák - erősítette meg hétfőn a hotnews.ro román hírportálnak Nicolae Banicioiu, a bukaresti kormány egészségügyi minisztere. Magyarország állítólag nem nagyon akarna belépni.
Korrupció miatt emeltek vádat Mezei János ellen.
Egy kétszintes kastélyt kínálnak árverésre Erdélyben - a kikiáltási ára 34 millió forint.
Korrupció miatt román és bolgár volt és jelenlegi kormányzati tisztségviselőiket is kitiltottak az Egyesült Államokból, de nem ugyanazon a jogi alapon, mint a magyarokat – ismerte el kérdésekre válaszolva Hoyt Brian Yee az amerikai képviselőház külügyi bizottsága európai és eurázsiai albizottságának keddi meghallgatásán.
Különleges módját választotta az ünneplésnek a Ford romániai részlege annak apropóján, hogy a Craiovában működő motorgyártó komplexumban elkészült a 400 ezredik hajtómű a létesítmény 2012. májusi indulása óta.
Nagy dobás Mosonmagyaróváron, megsegítjük a világ adócsalóit, és kiderült, hogy az adóhatóság benézett pár fontos dolgot abban az eljárásban, mely után tönkrement a Kapuvári Húsgyár. Fennforgás van a tokaji aszú körül, ja, és lehet menni Romániába vásárolni, mert ott nincs boltzár és alacsony az áfa. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Victor Ponta román miniszterelnök ügyvédje kíséretében kihallgatásra jelentkezett pénteken a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) épületében.
Németország készen áll arra, hogy a román fővárosban szerveződő NATO-vezénylési központok működésének segítése céljából katonákat küldjön Bukarestbe - közölte Ursula von der Leyen német védelmi miniszter csütörtökön, a román kollégájával, Mircea Dusával közösen tartott bukaresti sajtóértekezletén.
A most kihirdetett törvény szerint büntetni fogják azokat a járművezetőket, akik - az önkormányzatok által kibocsátott - engedély nélkül, pénzért szállítanak árut vagy utasokat.
Kiss Sándort csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosással, míg az üzletembert pénzmosással gyanúsítják. Az ügyészség a gyanúsítottak előzetes letartóztatását kezdeményezte.
Romániában drasztikusan csökkentették az élelmiszerek áfakulcsát, bő 10 százalékkal esnek az árak, még jobban megéri ott intézni a hétvégi nagybevásárlást.
A kisfiú egy bukaresti üres telken játszott bátyjával, amikor kóbor kutyák támadtak rájuk. A nagyobbik fiúnak sikerült elmenekülnie, de a négyéves kisfiút halálra marcangolták. A telek tulajdonosa három év felfüggesztettet kapott, az eset nyomán kóbor kutyák tízezreit altatták el a román fővárosban.
Húsz százalékról tízre, azaz felére csökkentené az alapvető élelmiszerek árát a szlovák kormány. Szakértők szerint azonban ez alig érintené a fogyasztókat, mert az áfacsökkentés nem jelenik meg az árakban és csak kevés termékre lenne érvényes az áfa mérséklése. A tervezett intézkedés ellen szólhat az is, hogy a szlovák államnak akkora bevételkiesést jelentene az áfacsökkentés, amire nincs fedezet a költségvetésben.
Regionális háborús veszélyről beszélt hétfőn Klaus Iohannis román államfő egy Fekete-tenger térségének biztonságáról szóló oktatási program a hivatalos megnyitóján.