Spontán sztrájk miatt késnek a román vonatok
Átlagosan két órát késnek a személyszállító vonatok Romániában a vasutasok szerda reggeli spontán sztrájkja miatt.
Átlagosan két órát késnek a személyszállító vonatok Romániában a vasutasok szerda reggeli spontán sztrájkja miatt.
Az év végéig fokozatosan leépíti romániai és bulgáriai tevékenységét az amerikai Békehadtest, több mint két évtizedes jelenlét után - tudatta keddi közleményében az amerikai külügyminisztérium.
A marosvásárhelyi zsidó közösség vezetője, Vasile Dub szerint Magyarországon erősebb az antiszemitizmus, mint Romániában.
Csendőrökre bízná a Bukarest-Konstanca (Constanta) vasútvonal őrzését az új román közlekedési miniszter, mert a fémtolvajok rendszeresen ellopják a jelzőberendezések alkatrészeit, s emiatt a vonatok órákat késnek - közölte kedden az Adevarul című lap internetes kiadása.
A Romániával megkötött hitelmegállapodás keretében kezdi el a soron következő hetedik és nyolcadik felülvizsgálati látogatását kedden Bukarestben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, amely a román hatóságokkal az idei költségvetésről és a szerkezeti reformokról tárgyal.
A Prima TV nevű tévécsatorna a hajléktalanokat segítő kampányba kezd.
A rendőrségtől kért segítséget pénteken a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) annak az újfasiszta csoportnak az azonosításához, amely pénzjutalmat ígért minden roma nőnek, aki idén sterilizáltatja magát - közölte az MTI-vel Asztalos Csaba, a tanács elnöke.
Romániában január 10-20. között a közlekedési rendőrség és a gépjármű-felügyelet közös, fokozott közúti ellenőrzést hajt végre - figyelmeztette a Külügyminisztérium konzuli szolgálata pénteken az országba készülőket.
A Mol Nyrt. 100 százalékra növelte érdekeltségét a romániai EX-6 (Curtici) kutatási blokkban, miután megvásárolta partnere, az Expert Petroleum 30 százalékos részesedését - jelentette be az olajtársaság csütörtökön a BÉT honlapján.
Vizsgálatot rendelt el a román rendőrség megyei főfelügyelőségeinél Radu Stroe belügyminiszter az erkölcsi normák esetleges megsértésének, a női alkalmazottakkal szembeni visszaéléseknek a leleplezése és megbüntetése érdekében - közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Több mint ezer euróval büntethetik Romániában azokat a székelyföldi önkormányzatokat, amelyek törvénytelenül függesztik ki a magyar zászlót - derült ki Hargita megye prefektusának körleveléből.
Kedvezően véleményezte a korrupcióért elítélt Adrian Nastase volt kormányfő feltételes szabadlábra helyezési kérelmét Romániában a jilavai börtön illetékes bizottsága, szabadon bocsátásához azonban jogerős bírósági végzésre van szükség - közölték szerdán a román hírügynökségek.
Hóvihar sújtja Románia észak-keleti és keleti részét, ahol egy ember eltűnt, több országút le van zárva, 210 embert pedig a hatóságoknak kellett kimenteniük a hóba beragadt autóbuszokból.
Dan Zamfirescu egykori Securitate-tiszt lesz Románia legújabb képviselője az Európai Parlamentben.
Nem igaz, hogy Románia nemzetállam, nyilatkozta Frunda György, Victor Ponta kisebbségi tanácsadója egy román tévében.
Az autonómia melletti tüntetésre hívja a székelységet és egész Erdély magyar közösségét Marosvásárhelyre március 10-re a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) - olvasható Izsák Balázs, az SZNT elnöke közleményében, amelyet hétfőn tettek közzé a romániai magyar lapok.
Leváltották Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) vezetőjét, miután a román kormányfő szerint a hivatal 20 milliárd lejjel (1320 milliárd forinttal) „elszámolta” a hazai össztermék (GDP) becsült értékét, ezért a kormánynak csökkentenie kell egymilliárd lejjel (66 milliárd forinttal) a kiadási tételt a 2013-as állami költségvetésben. Ezt Victor Ponta román miniszterelnök jelentette be pénteken a kormányülés után.
Kötelezővé tették Romániában január elsejétől az elektronikus receptet, de erre csak a magánvállalkozásként működő családorvosi rendelők készültek fel, az állami kórházak és járóbeteg-rendelők többsége nem szerezte be a szükséges felszerelést - írták pénteken román lapok.
Romániában sem szabad az idei évtől vezetői engedély nélkül mopedet vezetni, a jogosítványok megújítását pedig ezentúl minden kategóriánál orvosi vizsgálattól teszik függővé - egyebek mellett ezeket az újdonságokat tartalmazza az új román KRESZ, amely január 19-én lép hatályba.
Meghalt életének 82. évében Sergiu Nicolaescu román filmrendező és színész, aki negyven éves pályafutása alatt több mint hatvan alkotást rendezett.