Ma is három földrengés volt Romániában
Három földrengést észleltek csütörtök hajnalban Románia különböző térségeiben, miután az év első napján, kedden is több földmozgást regisztrált a román földtani intézet.
Három földrengést észleltek csütörtök hajnalban Románia különböző térségeiben, miután az év első napján, kedden is több földmozgást regisztrált a román földtani intézet.
Miért nem nyugtatná meg az RMDSZ kipusztulása Tőkés Lászlót, mit nem ért meg Kövér László, ki a román politika rákos daganata, és miért nem került kormányra az RMDSZ? Ezekről beszélt Kelemen Hunor pártelnök a hvg.hu-nak, illetve arról is, hogy milyen "titkos" iratot őrizget az irodájában, és melyek az RMDSZ legfontosabb feladatai.
Botrányba fulladt a szilveszteri vacsora a dél-romániai Podariban, ahol több mint hatszáz fős társaság maradt éhen, miután csak romlott halat és kukacos mogyorót kapott - közölték szerdán a román hírportálok.
Közleményben írt édesapja egykori romániai titkosszolgálati tevékenységéről Szőcs Géza volt kulturális államtitkár, amiből többek között az is kiderül, hogy apja magáról Szőcsről is jelentett.
Nem vezetik be 2013-ban Romániában a differenciált jövedelemadózást, amely az alacsonyabb keresetűeknek jelentett volna könnyítést - közölték szerdán a román hírportálok Victor Ponta miniszterelnök televíziós nyilatkozatát idézve.
Hatgólos különbséggel, 33-27-re legyőzte Romániát a januári világbajnokságra készülő férfi kézilabda-válogatott a Balatonfüreden rendezett szombati mérkőzésen.
Jövőre sem nőnek reálértékben a bérek a román állami vállalatoknál: legfeljebb - az inflációnak megfelelő - három százalékos béremelést adhatnak alkalmazottaiknak 2013-ban azok a cégek, amelyek idén nyereséget könyveltek el - döntötte el csütörtöki ülésén a múlt héten hivatalba lépett új bukaresti kormány.
Nem engedi el két védőjét a Steaua Bucuresti a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő román labdarúgó-válogatott téli összetartására, amelynek során egy nem hivatalos meccset is vívna a nemzeti együttes.
Időközi önkormányzati választásokat rendeznek február 3-án Romániában kilenc megüresedett polgármesteri és egy megyei tanácsi elnöki tisztség betöltésére - jelentette be Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes a bukaresti kormány csütörtöki ülése után.
Az új román kormány hatékonyabb adóbehajtással teremtheti elő a forrásokat a tervezett adócsökkentéshez, ugyanis az országban az adócsalás mértéke az uniós átlag másfélszerese - írta csütörtökön a Gandul című román napilap.
Martonyi János külügyminiszter levélben gratulált Titus Corlatean román külügyminiszternek újbóli kinevezése alkalmából - közölte a magyar külügyi tárca vasárnap.
Nagy többséggel bizalmat szavazott a román parlament pénteken Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök új kormányának.
Nagy többséggel elutasította a román képviselőház pénteken Ion Stan szociáldemokrata képviselő előzetes letartóztatásba helyezésének engedélyezését. Stan ellen befolyással való üzérkedés gyanújával indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Nem engedélyezte a román parlament az egyik korrupcióval gyanúsított képviselő letartóztatását.
Erős szél és havazás okoz nehézségeket Románia keleti és déli megyéiben.
Újraválasztották a román szenátus elnöki tisztségébe Crin Antonescut, a választásokon győztes Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnökét a román parlament felsőházának szerdai alakuló ülésén. A szenátus elnöki tisztségére Crin Antonescu egyedüli jelöltként pályázott.
Továbbra is el van zárva a külvilágtól a hófúvások miatt 23 település Romániában, Botosani megyében, az ukrán határnál.
Szövetség (USL) a parlamenti választások nyomán megalakuló új bukaresti kormányba a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) - közölte a két politikai alakulat vezetőinek hétfői találkozója után a kormányalakítással megbízott Victor Ponta kormányfő, szociáldemokrata pártelnök, az USL társelnöke.
Victor Pontának a román alkotmány szerint tíz nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy összeállítsa a kabinet névsorát, miután őt bízta meg az államfő kormányalakítással.
Egyszerre kezdett kormányalakítási konzultációt hétfőn Traian Basescu román államfő valamennyi parlamenti párt vezetőjével: az előzetes nyilatkozatok alapján a pártok Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnökön kívül nem javasolnak mást a választások után megalakítandó új kormány élére.