Halálra vertek egy amerikai kosarast Romániában
Vasárnap este életét vesztette Chauncey Hardy amerikai kosárlabdázó, akit szombaton éjjel vertek meg egy romániai szórakozóhelyen.
Vasárnap este életét vesztette Chauncey Hardy amerikai kosárlabdázó, akit szombaton éjjel vertek meg egy romániai szórakozóhelyen.
Romániában 7,3 százalék volt a munkanélküliség augusztusban, vagyis nem változott júliushoz képest, amikor először stagnált egy folyamatos, egy éve tartó csökkenési trendet megszakítva.
Bukarest 178 csendőrt és rendőrt vezényel haza decemberben Koszovóból - derült ki a román elnöki hivatal hétfői közleményéből.
Amerikai rakétavédelmi rendszer Romániába telepítéséről írt alá egyezményt kedden Washingtonban Hillary Clinton amerikai és Teodor Baconschi román külügyminiszter – közölte az amerikai külügyminisztérium.
Romániában 7,4 százalékkal nőtt az ipari termelés augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, ami gyorsulást jelent a júliusi 5,0 százalékos emelkedést követően.
Lakossági feljelentés nyomán ezer lejjel bírságolta meg Antal Árpádot az ügyészség, mivel a sepsiszentgyörgyi polgármester a múlt év októberében egy középületről eltávolíttatott egy román nemzeti zászlót, amelyet egy civil szervezet tűzött ki.
A román kormány új beruházót keres a romániai Kolozs megyébe, ahonnan az év végéig távozni fog a Nokia mobiltelefon-gyártó cég – jelentette be pénteken Emil Boc román miniszterelnök.
Románia egyelőre nem tudja, mikor csatlakozhat a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez, de a tárgyalások rámutattak arra, hogy Lengyelország jó barátja Romániának - írta pénteken a romániai sajtó.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) szerint Románia magyar anyanyelvű lakosságának szüksége van a magyar nyelven képzett orvosokra és gyógyszerészekre, ezért a magyar kormány illetékes szerveihez fordultak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében, ahol a törvényi előírás ellenére sem alapítanak magyar nyelvű tagozatot.
A vártnál kisebb lesz jövőre Románia gazdasági növekedése – közölte csütörtökön az ország gazdasági minisztere.
Miután a belügyminiszterek csütörtöki tanácsülésén továbbra sem született megállapodás a huszonhetek között Románia és Bulgária teljes körű Schengen övezeti tagságáról, az ülést levezető lengyel miniszter éles kritikával illette az azt ellenzőket.
Hollandia egyelőre nem támogatja, hogy Románia és Bulgária csatlakozhasson a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez.
Az újonnan létrehozott román tárcának, az Európai Alapok Minisztériumának az a legfőbb feladata, hogy felgyorsítsa az európai alapok lehívását, egész tevékenysége "nemzeti érdeket" szolgál - hangsúlyozta a szerdai bukaresti kormányülésen Emil Boc miniszterelnök.
Románia még reménykedik, hogy az idén csatlakozhat a schengeni övezethez, mivel a belügyminiszter szerint könnyedén teljesítették annak feltételeit. Hollandia korábban közölte, ellenáll a csatlakozásnak.
Emil Boc román miniszterelnök megvonta pénteken támogatását Sebastian Lazaroiu munkaügyi minisztertől, miután a tárcavezető a fő román kormánypártról kijelentette: a Demokrata Liberális Pártnak (PD-L) csak akkor van esélye győzni a választásokon, ha széleskörű jobboldali szövetséget alakít.
Hollandia azért fog "dolgozni", hogy Bulgária és Románia ne csatlakozhasson a schengeni egyezményhez – idézte Gerd Leers holland bevándorlási miniszter egy parlamenti beszédét a Novinite.com szófiai hírügynökség.
Traian Basescu román és Giorgio Napolitano olasz államfő egyetért abban, hogy létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat - derült ki a két államelnök bukaresti találkozóján.
A Demokrata Liberális Párt konstancai ifjúsági szervezetének titkára, Alexandra Bulz bármit megadna, hogy idomait az Egyesült Államokban is értékeljék. Éppen ezért több amerikai ügynökségnek is elküldte félmeztelen, szexi fotóit, hátha meglátják benne a tehetséget.
A várakozásokat meghaladó mértékben csökkent az infláció Bulgáriában. A jövőben folytatódhat a tendencia.
Romániában már a harmadik egymást követő hónapban lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme augusztusban az élelmiszerárak jelentős árcsökkenése miatt.