Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Traian Basescu román államfő pénteken teljes támogatásáról biztosította a kormány 2014-ig szóló költségvetési stratégiáját, hangsúlyozva, hogy szerinte Románia nem finanszírozhatja sokáig kölcsönökből a béreket és a nyugdíjakat.
A fekete-tengeri Mangáliában adott nyilatkozatában Basescu teljes mellszélességgel támogatta az Emil Boc vezette - a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alkotott - kormány 2014-ig szóló költségvetési stratégiáját, amely szerint az állami szektorban továbbra sem utalhatnak ki étkezési jegyeket, a közintézmények nem alkalmazhatnak új munkaerőt, a nyugdíjak egy részét pedig befagyasztják. "Tisztában kell lennünk azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy Románia azért vesz fel hitelt, hogy szavatolhassa az állami alkalmazottak bérét és a nyugdíjakat" - mondta. Megjegyezte: a külföldi kölcsönökből az idén 3,5 milliárd eurót fordítanak a nyugdíjak fedezésére, és ilyen pénzekből kell pótolni 4,8 milliárddal az állami alkalmazottak bérét. Ha sokáig ilyen célra használja fel az ország a hiteleket, akkor mindenkire a tönkremenés vár - tette hozzá.
Az államelnök túlságosan soknak tartotta az állami szférában jelenleg foglalkoztatott 1,2 millió embert, számukat szerinte csökkenteni kell. A román kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy a közalkalmazottak a következő években sem kapnak étkezési, ajándék- és üdülési utalványokat. A 2012–2014-es időszakra szóló költségvetési és adóstratégia szerint 2014-ig prémium sem jár a közszférában dolgozóknak, a túlórákért pedig a továbbiakban is csak szabadidőt kapnak. Ugyancsak 2014-ig érvényes az a korábbi megszorítás, miszerint az üres állásoknak csak a hetedét töltik be, a közintézmények pedig továbbra sem vásárolhatnak gépkocsit, bútort és más irodai berendezéseket.
Egy másik korlátozás bizonyos nyugdíjakra vonatkozik, amelyek megemelését az új nyugdíjtörvény írja elő 2013-tól. A január elsején életbe lépett jogszabály két előírása értelmében 2012. január 1-től javítottak volna a 2001 áprilisától nehéz munkakörülmények között dolgozó személyek nyugdíjazási feltételein, illetve az idén nyugdíjba vonuló személyek esetében is nyugdíjkorrekciót kellene alkalmazni. A szerdai döntéssel a kormány 2014-ig halasztotta a két előírás alkalmazását.
Ugyanaddig az időpontig halasztja a költségvetési stratégia az év elején érvénybe lépett új tanügyi törvénynek azt az előírását, miszerint az oktatásügy a GDP-nek legalább 6 százalékát kapja az állami költségvetésből. Az adóstratégia értelmében a kormány módosítani kívánja az ingatlanok és járművek megadóztatásának rendszerét. A tervezetet ősszel a parlamentnek is el kell fogadnia.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.