Erdélybe hívják a Brexit-ellenes brit vállalkozókat
Egy erdélyi médiaügynökség startup-paradicsommá változtatná a régiót, ezért egy médiakampányt indítottak, hogy oda csábítsák a Brexitből kiábrándult briteket.
Egy erdélyi médiaügynökség startup-paradicsommá változtatná a régiót, ezért egy médiakampányt indítottak, hogy oda csábítsák a Brexitből kiábrándult briteket.
Az újjászervezett eredetiségvizsgáló hatóság szerint is másolt Victor Ponta.
Bűnvádi eljárás indult Romániában egy mentőorvos ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy nem részesítette megfelelő elsősegélynyújtásban Patrick Ekeng kameruni labdarúgót, aki május elején egy román bajnoki mérkőzésen lett rosszul, majd meghalt.
A remain-román szójáték hatalmas poénra ihlette a románokat.
Az albánok 1-0-s győzelmével zárult mérkőzésen mindkét csapat szurkolótábora rendetlenkedett, indul is az eljárás.
Az előzetes várakozások szerint döntetlennel zártak a franciák a helvétekkel, de a mérkőzés képe sokáig éles játékot mutatott. Albánia eközben Lyonban életben tartotta továbbjutási esélyeit, ugyanis első Eb-győzelmét megszerezve megelőzte Romániát a harmadik helyért folytatott küzdelemben.
A házigazdáknak és a helvéteknek egy döntetlen is bőven elegendő a biztos továbbjutáshoz, ez élezi ki igazán az román-albán találkozót, ahol a minél jobb harmadik helyezésért küzdenek a csapatok.
Diákokat szállító busz borult fel a Brassó megyei Persány közelében. Négy utas a helyszínen meghalt, huszonhetet kórházba vittek.
Szerdán megkezdődött a csoportmérkőzések második köre. Az oroszok jó eséllyel kiestek, miután 2-1-re kikaptak a szlovákoktól. Tovább élnek a román remények; a Svájc ellen elért 1-1 azt jelenti, hogy maradt némi sanszuk a nyolcaddöntőre. A franciák, ha nehezen is, de legyűrték a hősiesen védekező Albánokat, és elsőként bejutottak az egyenes kieséses szakaszba.
Szívatják a romániai szupermarketeket, a törvényhozás ugyanis olyan jogszabály elfogadására készül, amely szerint az üzletek által árusított termékek legalább fele hazai termék kell legyen, különben be is zárhatnak. A kereskedőmultik kivonulással fenyegetőznek, ha elfogadnának ilyen tartalmú jogszabályt.
A román sas fején a korona a képviselők szerint a függetlenséget jelképezi, ezért visszateszik a királyság szimbólumát.
A Times New Roman szatirikus lap szerint most már igazán sértés Budapesten, ha összetévesztik a román fővárossal.
Százkilencvenhét településen biztosan nyert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség polgármesterjelöltje, hét további településen pedig olyan jelölt végzett az első helyen, akit a párt támogatott.
Az üzletember évtizedeken át adott el több száz román kórháznak gyakorlatilag csapvizet fertőtlenítőként. A halálos baleset nyílegyenes úton történt, féknyomok sem voltak, több lap felvetette az öngyilkosság, illetve a megrendezett öngyilkosság gondolatát is.
A 19 és a 20 éves férfiakat meghallgatásuk után átadják a román határrendészeti szerveknek.
Romániában 54 településen nem is indult ellenjelölt az RMDSZ-szel szemben, így ezeken a helyeken biztosan nyertek.
Bukarestben a baloldali polgármester-jelölt áll nyerésre, de Kolozsváron úgy néz ki, marad a jobbközép Emil Boc a polgármester. Más nagyvárosokról egyelőre nincs exit poll eredmény.
A régió biztonsága elleni fenyegetésként értelmezhető az, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök válaszlépéseket helyezett kilátásba az amerikai rakétapajzs elemeinek Romániába telepítésére - hangsúlyozta szombati közleményében a bukaresti külügyminisztérium, ismételten hangsúlyozva ez utóbbi lépésnek a védelmi jellegét.
Két hétfői indítvány is szabályozná Romániában a jelek szerint túlzott szabadossággal működő szexuális és szerelmi viszonyokat.
Egy romániai nő próbálkozott a régi csellel a kiszombori határátkelőhelyen.