Terrorizmus miatt elítélt rabok ejtettek túszul két börtönőrt Oroszországban, kommandósok szabadították ki őket
Az elkövetők az Iszlám Állam azon csoportjához tartozhattak, amely magára vállalta a márciusi moszkvai terrortámadást is.
Az elkövetők az Iszlám Állam azon csoportjához tartozhattak, amely magára vállalta a márciusi moszkvai terrortámadást is.
A Déli Katonai Körzetből irányítják az oroszok az Ukrajna ellen vívott háborút.
A roncsok a város központjára hullottak, több ember megsebesült.
Moszkva felé tartott és nem volt hajlandó megadni magát Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoshadsereg parancsnoka. A hadsereg és a Nemzeti Gárda (Roszgvargyija) ugyan a jelek szerint kitartott Vlagyimir Putyin államfő mellett, ám Prigozsinék olyan gyorsan haladtak előre, ami azt mutatta, nem ütköztek komoly ellenállásba. Ennek ellenére kevés volt az esélye annak, hogy Prigozsinnak sikerül elérnie célját. Szombat éjjel pedig megtörtént a fordulat: fehérorosz közvetítéssel pont kerülhetett Prigozsin lázadásának élére. Cikkünket a fejleményekkel frissítettük.
Jevgenyij Prigozsin bejelentette, hogy a Moszkvától mindössze hétórányi autóútra lévő Voronyezsbe indulnak tovább, és céljuk Szergej Sojgu védelmi miniszter, valamint Valerij Geraszimov vezérkari főnök megbüntetése.
A csapásnak nem voltak áldozatai.
Orosz források szerint a sugárzási szint normális, senki sem sebesült meg és az erőmű további három reaktora továbbra is működik.
Ennek ellenére a csapat és a stáb biztonságban földet ért.
Nem csak iszlamista terroristák robbantgatnak Oroszországban, a Don partján fekvő Rosztovban egy féltékeny férfi miatt hirdettek terrorkészültséget.
A 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság két stadionjának építésében, modernizációjában is részt vesznek magyar kivitelezők – írja az orosz nagykövetség közlésére hivatkozva a szerdai Népszabadság.
Nincs annál szörnyűbb, mint amikor autóvezetés közben érkezik a baj, mégpedig szívinfarktus formájában.
Az államfő utasítása nyomán mintegy 17 ezer 600 katona tér vissza állandó állomáshelyére.
Noha a világháló hemzseg a Ferrarik és a Lamborghinik különféle tűzeseteiről készül fotóktól, nem csak az olasz sportkocsik hajlamosak lángra lobbanni…
A történet régi legenda, az Urbanlegends le is leplezte.
Ez még nem a brüsszeli merényletre adott válasz, hanem a szombati balesetre, amikor is a FlyDubai légitársaság gépe lezuhant, kioltva 65 ember életét.
Minden autós rémálma a találkozás egy menet közben elszabadult teherautó-pótkocsival, ám sajnos ez néha be is következik…
Úgy tűnik, hogy nincsenek biztonságban a drága autók az oroszországi Rosztov városában.
Már húsz óvodásnál mutatták ki a fertőző agyhártyagyulladás vírusát az oroszországi Rosztov na Donu városban, ahol több mint száz gyereket tartanak megfigyelés alatt, miután a múlt héten egyik társuk meghalt a súlyos betegségben – jelentette hétfőn a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.