Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#SAS

Balázs Zoltán Nyüzsi

A sas leszállt

Emberek, akiknek abszolúte semmi érzékük a szimbolizmushoz.

MTI Shake

Fészket rakott Rudolf, a megmentett sas

Párt talált, majd néhány napja költésbe is kezdett Rudolf, a súlyos mérgezésből felgyógyult parlagi sas, amelyet még márciusban engedtek szabadon a Hortobágyon.

hvg.hu Vállalkozás

Nyáron tumultus lesz Ferihegyen

Egy sor új járat indul a nyári utazási szezonban a budapesti repülőtérről, Helsinkitől Bakuig terjed az új desztinációk kínálata. Az járatnyitások nagyjából egyformán oszlanak meg a hagyományos és diszkont szektor légitársaságai között.

MTI Itthon

Sokkolta a külföldieket a megölt magyar sasok száma

A Magyarországon elpusztított ragadozó madarak száma jelentősen felülmúlja az összes környező ország mutatóját, az utóbbi egy hétben is történt három hasonló eset - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

MTI Világ

Végeztek egy kémgyanús sassal Montenegróban

Lelőttek egy lengyel ornitológusok által megfigyelt fekete sast Montenegróban, a rajta lévő jeladó rendszert pedig madárvédelmi szakemberek helyett a rendőrségnek adták át a helyiek kémkedésre gyanakodva - írták helyi portálok.

MTI Vállalkozás

Megegyezett a dolgozókkal a SAS légitársaság

Megegyezett a svéd SAS légitársaság a pilóták és a légiutaskisérők érdekképviseleteivel - jelentette be a SAS vezetése hétfőn, ezzel a skandináv légi társaság fontos lépést tett súlyos pénzügyi helyzetének rendezése, a piacon maradás érdekében.

MTI Vállalkozás

Közel a megegyezés a kollektív szerződésről a skandináv légitársaságnál

A pilóták és a kabinszemélyzet érdekképviseletei közel jutottak a megegyezéshez a SAS vezetőségével a korábban bejelentett válságkezelő csomag egyik legfontosabb pontjáról, a kollektív szerződés módosításáról. A csődhelyzetben lévő skandináv légitársaság nagyarányú bércsökkentésekkel, jelentős elbocsátásokkal és a nyugdíjfeltételek újratárgyalásával kívánja csökkenteni a költségeit.

1 2 3 4 5
Prostitúcióra kényszerített lányokat a javítóintézet Fidesz által kitüntetett, mostanra letartóztatott igazgatója

Prostitúcióra kényszerített lányokat a javítóintézet Fidesz által kitüntetett, mostanra letartóztatott igazgatója

A fideszes képviselők is kiálltak a sajtószabadság mellett a Fővárosi Közgyűlésben

A fideszes képviselők is kiálltak a sajtószabadság mellett a Fővárosi Közgyűlésben

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Látott már tollaslabdázó robotot? Mutatunk egyet – videó

Látott már tollaslabdázó robotot? Mutatunk egyet – videó

Ki gyártja a nyugdíjasok 30 ezres utalványait? Elfogadják-e a piacon? Mennyibe kerül ez az országnak?

Ki gyártja a nyugdíjasok 30 ezres utalványait? Elfogadják-e a piacon? Mennyibe kerül ez az országnak?

Bocsánatot kért a Glamour a Thália Tanodáról szóló interjú miatt, amelyből kimaradt az abúzusügy

Bocsánatot kért a Glamour a Thália Tanodáról szóló interjú miatt, amelyből kimaradt az abúzusügy

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Negyedére zuhant Matolcsy Ádám bútorgyárának nyeresége

Negyedére zuhant Matolcsy Ádám bútorgyárának nyeresége

Elöntötte a víz a parajdi sóbánya turisztikai szintjét

Elöntötte a víz a parajdi sóbánya turisztikai szintjét

A címlapról ajánljuk