Tarolt az egyedüli jelöltként induló Martin Schulz
Rekorderedménnyel, a küldöttek 100 százalékos támogatásával választották meg Martin Schulzot a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének. Igaz, egyedüli jelöltként indult.
Rekorderedménnyel, a küldöttek 100 százalékos támogatásával választották meg Martin Schulzot a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének. Igaz, egyedüli jelöltként indult.
Élesen bírálták egymást a német kormánypártok vezetői a hagyományos hamvazószerdai politikai nagygyűléseken. A szájkaratéban Orbán Viktor is előkerült.
Schulz nem kíméli Orbánt, szinte minden interjújában van róla egy-két rossz szava - könnyen lehet, hogy szeptemberben kancellárjelölt lesz.
A Bild német lap tudni véli, hogy Martin Schulz helyett Sigmar Gabrielt indítják a német szocialisták.
A német szociáldemokrata párt (SPD) története leggyengébb fővárosi eredményével, a szavazatok 21,6 százalékával végzett az első helyen a berlini tartományi törvényhozási (képviselőházi) választáson a hétfő hajnalban közzétett, előzetes hivatalos végeredmény szerint.
Három sebesült még mindig életveszélyben van Münchenben
Megállapodtak a német kormánypártok a menekültek társadalmi beilleszkedését szolgáló törvényről, a javaslat szerint három éve megtilthatják a menekülteknek a lakhelyváltoztatást - jelentették kedden német hírportálok.
Ilyen még sosem volt Ausztriában: ennyire szoros választási eredmény, az, hogy a levélszavazatok döntsenek, vagy hogy ilyen kevésen múljon, hogy egy jóléti ország köztársasági elnöke egy szélsőjobboldali párt jelöltje legyen. Bár végül az osztrák Szabadságpárt vesztett, a történelmi néppártoknak lépniük kell, ha nem akarnak eltűnni a politikai térképről. Wolfgang Sobotka belügyminiszter nem sokkal háromnegyed öt előtt jelentette be, hogy Van der Bellen a szavazatok 50,3, Hofer pedig 49,7 százalékát szerezte meg. A győztes 31 026-tal több voksot gyűjtött. Hofer már a hivatalos bejelentés előtt elismerte vereségét.
A Bild szerint a 86. évét épp betöltött volt kancellár az Orbán Viktort érő sokféle bírálat ellenére – a magyar miniszterelnököt mindig védte, becsülte, szívvel-lélekkel elkötelezett európainak tartotta. Találkozik is vele.
A következő évek nagy feladata a "protestszavazók" visszanyerése lesz - mondta az urnazárás utáni első nyilatkozatában a CDU szász-anhalti miniszterelnöke. Pedig ott még nyeregben is maradtak a keresténydemokraták - nem úgy, mint Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban.
Három tartományban is komoly figyelmeztetést kaphat ma Angela Merkel, aki nem tudta elérni, hogy a hétvégi választásoknak ne legyen nagy belpolitikai tétje, sem pedig azt, hogy egy hihető európai szintű menekültügyi intézkedéscsomaggal várhassák a megmérettetést. Bár Idomeni képei súlyos helyzetről tanúskodnak, nem lesz még egy szeptember elejihez fogható humanitárius akció, amikor érvényes papírok nélkül engedték át a menekülteket Budapestről Németországba.
A menekültválság ellenére újra nő a német emberek elégedettsége a kormánnyal szemben. Angela Merkel kancellár is tudott javítani a népszerűségén.
Előzetes becslések alapján nagyon szoros küzdelemre számítottak a bécsi tartományi választásokon: fej-fej mellett állt a szociáldemokrata párt és a szélsőjobb. Hiába erősödött meg azonban az FPÖ, a várost megtartották a szociáldemokraták. Michael Häupl maradhat a polgármesteri székben.
Bombariadó miatt kiürítették Berlinben a szociáldemokraták székházát, a pártot azóta érik rasszista fenyegetések, hogy elnöke meglátogatott egy megtámadott menekülttábort, és a támadókat csőcseléknek nevezte.
Nagy fölénnyel nyert az SPD a hamburgi tartományi választáson.
Tartományi parlamenti választások kezdődtek vasárnap Szászországban. A választás Németország egészét tekintve is nagy jelentőségű, mert eltűnhet a konzervatív-liberális koalíciós forma és folytatódhat az euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) előretörése.
Több tiszteletet a magyaroknak! – így reagált Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn a Német Szociáldemokrata Párt elnökének nyilatkozatára. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint keményen vissza kell utasítani Sigmar Gabriel szavait.
A német szociáldemokraták nem működnek együtt szélsőséges erőkkel az Európai Parlamentben (EP), és ezt elvárják a német konzervatívoktól is – mondta hétfőn Berlinben Sigmar Gabriel alkancellár, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, aki szerint a konzervatívoknak világossá kell tenniük, hogy az Európai Néppártban nincs helye Európa-ellenes és jobboldali populista pártoknak, mint a Fidesz és a Hajrá Olaszország.
Aláírták hétfőn Berlinben a nagykoalícióról szóló szerződést a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) vezetői, a következő német kormány munkáját megalapozó dokumentumot a szeptemberi parlamenti választások utáni 85. napon véglegesítették.
Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) tagsága elfogadta a konzervatívokkal kötendő koalícióról szóló szerződést, ezzel az utolsó akadálya is elhárult annak, hogy Angela Merkelt ismét kancellárrá válasszák.