Hónapok óta visszatérő toposz a magyar sajtóban, hogy március közepe után gyökeres változások állhatnak be a német menekültpolitikában, tekintve, hogy három szövetségi tartományban is új parlamentet választanak. A feltevés szerint, amennyiben nem sikerül Angela Merkel német kancellárnak olyan intézkedéscsomagot elfogadtatni Európával, amely hihetővé teszi, hogy a problémát kezelni lehet, akkor a jobboldali, menekültellenes Alternatíva Németországnak (AfD) tovább erősödik, ami Merkel meggyengüléséhez, végső esetben bukásához, de legkevesebb a kormánypolitika gyökeres fordulatához vezet.

Ebben a pár mondatban több olyan állítás is van, amit közelebbről is érdemes megvizsgálni.

Mi az, hogy túlságosan?

Vasárnap az idei öt tartományi választásból hármat tartanak: a „nyugati” Baden-Württembergben, Rajna-vidék Pfalzban és „a keleti” Szász-Anhaltban. Vannak még idén települési önkormányzati választások is, de tény, hogy a mostani vasárnap az egyik legfontosabb értékmérő azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak a pártok.

Angela Merkel egy választási rendezvényen Baden-Württembergben

AFP / DPA / Marijan Murat

Borítékolható, hogy az alig három éve létrejött AfD nyertese lesz a hétvégének – a legfrissebb felmérések szerint a három tartományból legalább kettőben elviheti a szavazatok minimum 10 százalékát, és először a fennállásuk során csont nélkül bekerülhetnek az itteni tartományi parlamentekbe. Mivel hasonlót az elmúlt két évben öt esetben megtettek, nagy meglepetésnek ezt nem neveznénk. Erősíti a prognózist, hogy múlt hétvégén a Hessen tartománybeli kommunális választásokon az összes nagyobb városban kétszámjegyű eredményt ért el a protesztpárt. Bár a 426 helyi önkormányzat közül csak 18-ban indult, de például Wiesbadenben így is harmadiknak futott be a két néppárt (a kereszténydemokrata CDU és a szocdem SPD) mögött. És nem is kevéssel: 16 százalékkal.

Az, hogy az AfD még a felméréseket is felülmúlóan szerepel, könnyen előfordulhat az eredmény nélkül záruló hétfői brüsszeli csúcs fényében.

Hogyan állunk a menekültügy megoldásával?

Merkelnek nem sikerült  a tartományi választások tétjét a további kormányzásra vonatkozóan bagatellizálni. Emiatt mindenképp szeretett volna valamilyen hihető menekültügyi csomagot még a hétvégi választások előtt az asztalra tenni. Ezért Mark Rutte holland kormányfővel, az uniós soros elnökével közösen - gyakorlatilag a 28 állam előre kidogozott megállapodástervezetét felülírva - megegyezett Ahmet Davutoğlu török miniszterelnökkel arról, hogy a menekültáradat megállítását Törökország komoly kompenzációért cserében magára vállalja.

Ahmet Davutoglu, Mark Rutte és Angela Merkel az EU-csúcson

AFP / Handout / Hakan Goktepe

A pontokkal (menekültcsere, újabb eurómilliárdok folyósítása, vízumliberalizálás török állampolgárok részére, uniós csatlakozási tárgyalások felvétele öt új fejezetben) egyenként és összességében is problémái voltak a tagországoknak – nem csoda, hogy rövid úton véget ért az EU-csúcs, és a részleteket jó esetben a március 18-i újabb találkozóig fogják tudni végigegyeztetni. Mindenesetre a helyzetnek olyan optikája lett, hogy Merkel inkább egy kevéssé megbízhatónak tűnő féllel köt drága alkut, miközben egy fontos többségi követelést, a déli határok lezárását elutasította - a tagországok által írt zárónyilatkozat-tervezet ugyanis ezt is tartalmazta volna.

A benyomást helyrehozandó a német sajtón keresztül a hét második felében egyre több olyan hír szivárgott ki, melyek azt erősítik, hogy valójában Merkel is a déli határok lezárása mellett van - még ha nyíltan nem beszél róla. Felidézték, hogy a horvát miniszterelnök március eleji látogatásakor Merkel úgy nyilatkozott, hogy a menekültek nem mondhatják meg, az EU melyik tagállamától szeretnének menekültstátuszt, és elég ridegen beszélt az idomeni menekültekről is (vannak számukra Görögországban szállás- és tartós tartózkodási helyek, mondta). Legújabban pedig arról beszélt, hogy a Németországba érkezett menekültek intergrációja nemcsak lehetőség, hanem kötelezettség is a számukra.

Fontos látni, hogy az AfD felemelkedése nemcsak a menekültválságra vezethető vissza. Három éve a CDU 40 százalék fölötti eredménnyel, magabiztosan nyerte a választásokat: a kampány Merkelre volt kihegyezve, aki a németek nagy többségének tökéletes ajánlat volt – főként a pragmatizmusa miatt. Egyes elemzők szerint Merkel a kormányzást olyanná tette, ahogy az Ikea működik: minden igényre talál megoldást, de senkinek sem akarja megmondani, hogyan éljen. Emellett a konkurens pártok karakterformáló szakpolitikáit is kiüresítette, például azzal, hogy átvette tőlük kezdeményezéseiket.

AFP / DPA / Alexander Heinl

Egy ilyen politika – legyen bármilyen széles társadalmi bázison is nyugvó – teret hagy a szélen. Ez addig nem tűnik fel, míg egy euró-, vagy egy menekültválság nem erősíti fel a félelmeket, melyek általában is táplálják a szélsőségeket, így az AfD-t és a menekültellenes Pegida-mozgalmat. A CDU-ban hirtelen hiányolni kezdték a régi identitást: a jobboldaliságot. a rendpártiságot. Volt idő, amikor a CDU az állampolgárság megadását még a származáshoz kötötte, és a sanyarú demográfiai perspektívák ellenére sem tekintette Németországot bevándorlási országnak. Sokan erre kezdtek hivatkozni, amikor ellenpontként felhozták, hogy Merkel politikájává tette idegen kultúrkörből származó menekültek befogadását.

Az AfD azonban nemcsak menekült-, hanem elitellenes is. A nagyipar kívánalmainak megfelelően kormányzó Merkelben olyan vezetőt látnak, aki nem tud mit kezdeni azzal, hogy nagyra nőttek a társadalmi különbségek, és hogy most már jóval egymillió fő fölött a létminimum alatt élők száma. Még egy ilyen jómódú társadalomban is feltűnik, amikor recsegni-ropogni kezd a szociális állam, főként ha az a háború utáni Németország vívmányainak jelképe volt.