Siker a PlayStation 4
Bejött a PlayStation 4 nyitóhétvégéje a Sonynak. Az egyelőre csak két országban kapható gépből az első 24 órában 1 milliót adtak el.
Bejött a PlayStation 4 nyitóhétvégéje a Sonynak. Az egyelőre csak két országban kapható gépből az első 24 órában 1 milliót adtak el.
Az új Android-verzió bejelentése után nem sokkal közzétette a következő hónapok androidos frissítési terveit a Sony.
Komoly reményekkel indítja el újgenerációs konzolját az idei karácsonyi szezonba a Sony.
A Sony csütörtöki negyedéves jelentése szerint 19,3 milliárd jen vesztesége volt a japán szórakoztató és elektronikai vállalatnak a harmadik negyedévben. A vállalat teljes bevétele 2013 júliusa és szeptembere között 1780 milliárd jen volt, 10,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Néhány napon belül itthon is kapható lesz a Sony másodpercek alatt tabletté alakítható notebookja és a világ legvékonyabb Windows 8 operációs rendszerrel rendelkező tabletje.
A Sony bejelentette a PlayStation magyarországi, csehországi és szlovákiai piacra érkezésének időpontját és hivatalos eladási árait.
Új ultrakompakt USB töltőt dob piacra a Sony. A zsebre szabott külső akkumulátor gyors mobilfeltöltést tesz lehetővé utazás közben is.
A Sony Walkman széria legújabb készülékei egyszerre mp3 lejátszók, fejhallgatók és hangszórók.
Épp csak elhagyták az első Z1-esek a gyártószalagot, mi máris kezelésbe vettünk egy példányt. Nyers erő tekintetében a Samsung Galaxy S4-et simán lekörözi a legújabb Sony, ami egyáltalán nem mellesleg 20 megapixeles kamerával érkezik.
A Nintendóhoz hasonlóan a Sony is váratlanul jelentett be új gépet, ráadásul nem is egy, hanem két új PlayStation Vita érkezik még idén.
Zenészek segítségével dolgozta ki a Sony az új prémium kategóriás fejhallgatóit, amiket az IFA 2013 szakmai rendezvényen mutatott be a gyártó.
Bemutatta régóta pletykált, a piaci átlagnál jóval komolyabb kamerával rendelkező telefonját a Sony. Vízalatt is lehet használni.
A Sony új személyi 3D lejátszója akár buszozás közben is mozit varázsol a néző elé. Igaz, cserébe a többi utas igen furcsán fog majd nézni, ráadásul a megállót is könnyen elvéthetjük.
Már ki is küldte a Sony a meghívókat egy ünnepélyes rendezvényére, ahol – jól értesültek szerint – a Honami kódnevű telefont mutatja be a nagyérdeműnek.
A japán társaság ma jelentette be, hogy az igazgatóság egyhangúan elutasította a cégben jelenleg mintegy 6,9 százalékos részesedéssel rendelkező Third Point hedge found ajánlatát, miszerint leválasztották volna a vállalat nyereségesen működő szórakoztató üzletágát.
Forgalomnövekedés mellett nyereségbe fordult a pénzügyi év első negyedében a Sony Corp. japán elektronikai konszern gazdálkodása.
Az év első negyedévében elkönyvelt veszteség után az áprilistól júniusig tartó időszakban ismét hasznot tudott termelni a Sony. Egyre több androidos telefont adnak el.
Bár sokan már különféle felhőszolgáltatóknál tárolják az adataikat, a hivatalos archiválás azért megmarad a kézzel foghatóbb tárolóeszközök mellett.
Egyre fantasztikusabb okostelefonokkal licitálnak egymásra a nagy gyártók. Most a Sony készül egy újabb Xperiával.
Két új AXN-csatornát indít el októbertől Magyarországon és a régió több országában a Sony Pictures Television (SPT) – közölte az mmonline.hu.