Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Spotlight

Tornyos Kata Itthon

„Megmutattuk, hogy amikor egy pedofil pap lebukik, az egyház továbbra is szolgálatban tartja” – interjú a Spotlight volt újságírójával, Matt Carroll-lal

Az elmúlt hónapokban több, a Kalocsa–kecskeméti Főegyházmegyében szolgáló papot is az a gyanú, illetve vád ért, hogy kiskorúakat molesztált. A kormány szerint ezek egyedi esetek, máshol biztonságban vannak a gyerekek. Pedig az amerikai Boston Globe négy újságírójának 2002-es tényfeltárása szerint az egyház világszerte tömegesen tussolja el a molesztálási ügyeket. A felkavaró cikkeikből írt könyvért Pulitzer-díjat kaptak, a történetükről 2015-ben, Spotlight címmel készült film pedig két Oscar-díjat is bezsebelt. Matt Carroll-lal, az oknyomozó csapat egyik tagjával beszélgettünk arról, hogy mi változott az elmúlt két évtizedben. 

hvg.hu Tech

Komolyan keresnek: fontos szakemberek igazoltak át az Apple-től a Google-höz

Bár a keresés nem az Apple fő profilja, nyílt titok, hogy óriási erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ezen a területen is versenghessen a Google-lel. Ezért is érhette hidegzuhanyként a cupertinói vállalatot, hogy pár, e témában fontos embere a Google-nél folytatja tovább.

Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt Kult

A visszatérő tarolhat az utóbbi évek legizgalmasabb Oscar-gáláján

Évek óta nem volt olyan, hogy az utolsó pillanatig kettőnél több film is versenyben legyen a legfőbb Oscar-kategóriákban: a 2016-os gálán viszont A visszatérő, a Spotlight és A nagy dobás is joggal izgulhat. Minden bizonnyal meglesz DiCaprio hőn áhított Oscarja, de két huszonéves színésznő és még Sylvester Stallone is a díjazottak között lehet, míg Ennio Morricone 87 évesen veheti át az első valódi Oscar-díját. És persze végre reális egy magyar győzelem is. Megnéztük, kik a legfőbb esélyesei az éjjeli gálának, és eláruljuk, szerintünk kiknek kellene nyerniük.

Lichter Péter Kult

A Spotlight előtt is voltak mozihős újságírók

Aranypolgár, Az elnök emberei, Hálózat - az újságírói szakma mindig is hálás témákat szolgáltatott Hollywoodnak. Ezekben a filmekben a cikkírás gyakran életveszélyes nyomozással is párosul, nem beszélve a laptulajdonosokkal folytatott folyamatos harcról: a valóság feltárása gyakran nem várt akadályokba ütközhet. Az újságírók munkáját feldolgozó filmek lényegében alig változtak az évtizedek során, a konfliktusok ugyanazok maradtak: az objektív tájékoztatás küldetése áll a vállalati és politikai érdekekkel szemben.

Bodnár Zsolt Kult

Beleborzongunk egy maroknyi újságíró szöszölésébe

A katolikus papok gyerekmolesztálását 2002-ben feltáró Boston Globe szerkesztőségén belül működő oknyomozó csapat, a Spotlight egyedülálló működésének történetét eddig csak kevesen ismerhették, most azonban az egyik legfőbb Oscar-esélyes film dolgozza fel a hihetetlen sztorit. A pátosz és a hősfaragás helyett egy visszafogott, tényszerű, a hatásvadászatot messziről kerülő film a zseniális szereplőgárdának és a következetesen felépített, igaz történetnek köszönhetően sokkolja a nézőt, még úgy is, hogy a végkifejletet gyakorlatilag az első pillanatoktól tudjuk.

hvg.hu Kult

Ismerkedjen meg az Oscar-jelölt filmekkel 3 és fél percben

Bár mostanában inkább a botrányok miatt hallani a 2016-os Oscar-díj-átadóról, ne feledjük, hogy idén is nagyszerű filmeket jelöltek a legjobb film kategóriájában – egy Vimeo-felhasználónak köszönhetően pedig villámgyorsan meg is ismerkedhetünk az összessel.

hvg.hu Kult

Birdman még a pedofil papokat is leleplezi

2003-ban a The Boston Globe oknyomozó újságírói Pulitzer-díjat kaptak, miután egyéves kutatómunka után leleplezték az egyház eltussolt pedofil-ügyeit. Az esetről játékfilm készült, itt is az első előzetes.

Trump kormánya 5 millió dollárt fizet a nő családjának, akit rendőr lőtt le a Capitolium ostroma alatt

Trump kormánya 5 millió dollárt fizet a nő családjának, akit rendőr lőtt le a Capitolium ostroma alatt

„Trónok harcát akartunk csinálni, de olyan csata abban sem volt, mint a Hunyadi 10. részében”

„Trónok harcát akartunk csinálni, de olyan csata abban sem volt, mint a Hunyadi 10. részében”

Vissza a jövőbe: 300 lóerős V6 az apró Nissan Micrában

Vissza a jövőbe: 300 lóerős V6 az apró Nissan Micrában

Bár törvényben tiltanák, a Fidesz honlapján továbbra is várják a külföldről érkező támogatásokat

Bár törvényben tiltanák, a Fidesz honlapján továbbra is várják a külföldről érkező támogatásokat

Ellephetik az agyát a mikroműanyagok, ha ilyen ételeket fogyaszt

Ellephetik az agyát a mikroműanyagok, ha ilyen ételeket fogyaszt

Nem indulhat Bolíviában az elnökválasztáson Evo Morales

Nem indulhat Bolíviában az elnökválasztáson Evo Morales

Nagy-Britannia felfüggesztette a szabadkereskedelmi tárgyalásokat Izraellel az újabb gázai offenzíva miatt

Nagy-Britannia felfüggesztette a szabadkereskedelmi tárgyalásokat Izraellel az újabb gázai offenzíva miatt

Az MNB 600 napja vizsgálja Magyar Péter bennfentes kereskedési ügyét

Az MNB 600 napja vizsgálja Magyar Péter bennfentes kereskedési ügyét

Csernobilban építhet új atomreaktorokat Ukrajna

Csernobilban építhet új atomreaktorokat Ukrajna

A címlapról ajánljuk