Oroszország máris befenyítette a leendő ukrán elnököt
Kompromisszumkész hangulatú nyilatkozatot tett az orosz külügyminiszter, de azért felszólította Ukrajnát, hogy ne folytassa a hadműveletet a szakadárok ellen.
Kompromisszumkész hangulatú nyilatkozatot tett az orosz külügyminiszter, de azért felszólította Ukrajnát, hogy ne folytassa a hadműveletet a szakadárok ellen.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az ukrán válság miatt újra kell gondolni Oroszország viszonyát az Európai Unióval és a NATO-val.
Az orosz külügyminiszter amerikai kollegájának azt mondta: Ukrajnának le kell állítania a hadműveleteket, így enyhülhet a válság.
Az orosz külügyminiszter a grúziai bevonulásra utalva úgy fogalmazott: "ha az oroszok érdekeit közvetlen támadás éri, ahogy az Dél-Oszétiában is történt, nem látok semmilyen más megoldást, mint a nemzetközi joggal összhangban reagálni arra".
Újabb szankciókat helyezett kilátásba orosz kollegájával folytatott telefonbeszélgetésén John Kerry amerikai külügyminiszter, amennyiben Moszkva nem tesz lépéseket az Ukrajna keleti felében kialakult feszültség enyhítésére.
Oroszország megakadályoz minden kísérletet a polgárháború kirobbantására Ukrajnában - jelentette ki az orosz külügyminiszter az után, hogy mozambiki kollégájával tárgyalt Moszkvában.
Megállapodás született az ukrán válság megoldására összehívott genfi négyoldalú találkozón a feszültség enyhítését célzó konkrét lépésekről csütörtökön.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter április 15-én Pekingbe utazik, hogy előkészítse Vlagyimir Putyin elnök ez évre tervezett kínai látogatását, s hogy vendéglátóival megvitassa az ukrajnai helyzetet - jelentette be vasárnap az orosz külügyminisztérium.
Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter több órás, éjszakába nyúló egyeztetést folytatott Párizsban. Áttörés még nincs, de az orosz csapatokat fokozatosan elkezdik visszavonni az ukrán határról.
Hágában találkozott Szergej Lavrov és ukrán kollégája. Először beszéltek azóta, hogy Ukrajnában leváltották Viktor Janukovics korábbi elnököt, és Oroszország bekebelezte Krímet.
Az amerikai külügyminiszter nem tartja kizártnak, hogy hamarosan újra találkozzon orosz kollegájával. Az egyeztetésre Hágában kerülhet sor, ahol a jövő héten nukleáris csúcstalálkozót tartanak.
Megújult a Kossuth tér, leleplezték Columbo hadnagy szobrát, bontják a minésztériumot, készülnek a színek fesztiváljára - 25 képes válogatásunk a hét fontosabb eseményeiből.
Az orosz külügyminiszter Londonban egyeztetett John Kerry amerikai külügyminiszterrel. Lavrov azt mondta: kollegája nem fenyegetőzött szankciókkal, Kerry viszont ennek ellentmondóan nyilatkozott az egyeztetés után. Az orosz külügyminiszter szerint országa nem tervez katonai intervenciót Kelet-Ukrajnában.
Barack Obama elnök utasítására John Kerry amerikai külügyminiszter Londonba utazik, hogy ott pénteken megbeszélést folytasson az ukrajnai válságról Szergej Lavrovval, az orosz diplomácia vezetőjével - közölte Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő.
John Kerrynek hétfőn kellett volna Moszkvába érkeznie orosz kollégája meghívására, hogy az ukrajnai rendezést megvitassák, de az amerikai külügyminiszter elhalasztotta útját – erről Szergej Lavrov tájékoztatta Vlagyimir Putyin államfőt Szocsiban.
Technikai okokból nem alkalmas Moszkvának a Független Országok Közössége (FÁK) külügyminiszteri tanácsának péntekre tervezett soron kívüli ülése - közölte csütörtökön az egyik orosz külügyminiszter-helyettes.
"Az amerikai álláspont egy hajszálnyit se változott" - összegezte a szerdai tárgyalásokat Párizsban John Kerry amerikai külügyminiszter.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nem ment el Párizsban a John Kerry amerikai külügyminiszter által szervezett egyeztetésre.
Szergej Lavrov orosz külügyimiszter Madridban sajtótájékoztatón azt mondta, szerintük Ukrajnában puccsot hajtottak végre az alkotmányt megsértő tüntetők, de jelenleg "helyi önvédelmi erők" és nem orosz katonai egységek mozgolódnak a Krímben.
Az ukrán parlament múlt szombaton megsértette az ellenzék és Viktor Janukovics előző nap aláírt egyezségét - mondta az orosz külügyminiszter. Azt is mondta: Oroszországnak az az érdeke, hogy Ukrajna az "össz-európai család" tagja maradjon.