hvg.hu Itthon

Így néz ki a Sziget öt nappal a zárás után

A mobilvécék, a kordonok egy része és néhány sátor még áll a Hajógyári szigeten, ahol öt nappal ezelőtt fejeződött be a 20. Sziget fesztivál. Körbenéztünk a területen.

MTI Kult

Nemcsak a magyarok nézték a YouTube-on a Szigetet

Több mint négymillióan nézték a YouTube-on a jubileumi, 20. Sziget élő közvetítését, a legtöbben Magyarországról és Belgiumból kísérték figyelemmel az interneten a koncerteket – közölte a Google Magyarország szerdán az MTI-vel.

hvg.hu Itthon

Alvóhelyeket jelöltek ki a szigeteseknek Ferihegyen - fotók

Nagyon sokan éjszakáztak a Budapest Airport terminálján mára virradóra, pedig semmilyen rendkívüli esemény nem történt a polgári repülésben, mindössze egyszerre ért véget a hét végén a 20. Sziget Fesztivál és az Ozora Fesztivál is - közölte a Ferihegyi repteret működtető cég.

hvg.hu Kult

A Glastonbury fesztivál alapítója dícsérte a Szigetet

Hétfő hajnalban véget ért a huszadik Sziget, amiről a világ legnagyobb fesztiváljának titulált Glastonbury Festival alapítója is azt mondta: színesebb és tisztább, mint a Glastonbury. Ezt rajta kívül még 379 ezren tapasztalhatták meg, köztük a kezdetektől számított hatmilliomodik látogató is.

MTI Vállalkozás

Gerendai visszavásárolná a Sziget-részvényeket

Az idei Sziget Fesztivál nyereségétől is függ, mekkora hitelre lesz szükség az Est Media Sziget Kft.-ben meglévő 49 százalékos részesedésének visszavásárlásához - mondta Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője hétfőn az MTI-nek.

Nagyítás

Behallucináltunk a Szigeten - Nagyítás-fotógaléria

A több napja fogunk alatt sercegő por és a Sziget fesztivál levegőjének hatására tévképzetek sokasága rohamozta meg agyunkat, gyermeket mentő Amerika Kapitányt és békés fesztiválozókat locsoló szellemirtókat láttunk, csontokat majszoló neandervölgyit, tömeg közepén bulizó földönkívülit és a Sziget egy hetének egyéb emlékeit. Nem tudunk felelősséget vállalni fotóriportunkért.

MTI Kult

Sziget: az idén mintegy 380 ezren voltak a fesztiválon

A nem végleges adatok szerint mintegy 380 ezren látogattak el a 20. Sziget Fesztiválra; a rendezvény előreláthatólag nyereséges lesz, de ennek mértékét még nem tudni - mondta Gerendai Károly főszervező.

TA Kult

Szigethúgy egy korty sörért

A Toi Toi jóval több, mint szag, a Szigeten rágózni valahol abszurd, egy kollektív érzékszerv részévé válni pedig jó. A Sziget fesztivál öt napján öt érzékszervünket különítjük el egymástól, és bemutatjuk, melyikkel mi történik. Most a szaglás van soron.

MTI Plázs

Minden második szigetelő külföldi

Az idén is sok külföldi látogatott el a 20., jubileumi Sziget fesztiválra, a statisztikák szerint a magyarok és a külföldiek aránya az idén is 50-50 százalék.

MTI Kult

Örökjegyet kapott két lány a Szigetre

Örökjegyet kapott két veszprémi diáklány Gerendai Károlytól, a Sziget fesztivál főszervezőjétől pénteken, miután egyikük a hatmilliomodik, a másik pedig az ezt követő látogatója volt a rendezvénynek.

1 2 3 4 5 6 7
10
Érzelmes beszédben búcsúzott a Honortól a Huawei alapítója

Érzelmes beszédben búcsúzott a Honortól a Huawei alapítója

Karácsonyi filmeket néznek a londoni akvárium pingvinjei

Karácsonyi filmeket néznek a londoni akvárium pingvinjei

Bruttó 1,7 milliót keres a híradós, aki Hadházy akcióját bunkónak nevezte

Bruttó 1,7 milliót keres a híradós, aki Hadházy akcióját bunkónak nevezte

Egy kis őssejttapasz, némi biotinta, és máris kész a minivese

Egy kis őssejttapasz, némi biotinta, és máris kész a minivese

És akkor a kasszások már többet nézik az órát, mint az árut

És akkor a kasszások már többet nézik az órát, mint az árut

Black Friday: akadt olyan tévé, ami 15 millióval volt leértékelve Amerikában

Black Friday: akadt olyan tévé, ami 15 millióval volt leértékelve Amerikában

Válaszolt Demeter Szilárd a Mazsihisznek

Válaszolt Demeter Szilárd a Mazsihisznek

Hogyan fog kinézni az oktatás 2030-ban?

Hogyan fog kinézni az oktatás 2030-ban?

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával