Hozzánk járnak vásárolni a szlovákok a gyenge forint miatt
A forint folyamatos gyengülésével újra beindult a magyarországi bevásárló-turizmus, naponta több ezer szlovákiai vásárol magyarországi boltokban - olvasható az InfoRádió honlapján.
A forint folyamatos gyengülésével újra beindult a magyarországi bevásárló-turizmus, naponta több ezer szlovákiai vásárol magyarországi boltokban - olvasható az InfoRádió honlapján.
Ebed (Obid) nem szerepel az új szlovákiai kisebbségi helységnévlistán, holott a magyarok aránya ebben a faluban 88 százalék - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán. "Egy banális adminisztratív mulasztás miatt nem kerültünk be a jegyzékbe" – állítja Nagy Tibor, a község polgármestere. "Nem Ebed az egyetlen település, amely lemaradt a listáról" – ismerte el Szalay Zoltán jogász, a kormányhivatal munkatársa.
Kiadta Szlovákia Magyarországnak a Fenyő János médiavállalkozó 1998-as megölésével gyanúsított Jozef Rohácot - tudta meg a Magyar Nemzet. Ez nem jelenti azt, hogy Rohácot újra ideszállítják, a férfi ugyanis tavaly április 18. óta Magyarországon van.
Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök szerint bár bizonyos területeken zavartalan Szlovákia és Magyarország együttműködése, mégis hazudnánk magunknak, ha azt állítanánk, hogy nincs a felek között semmilyen probléma.
Mégsem bírságolják meg azokat, akik nyilvánosan szidják a politikusokat Szlovákiában - tudta meg az MTI Hírcentrum Daniel Lipsic szlovák belügyminisztertől.
Akár 500 euró, vagyis átszámítva körülbelül 155 ezer forint bírságot is fizethet Szlovákiában az, aki kocsmában vagy az utcán szájára vesz egy politikust, ha a szlovák parlament elfogadja az erről szóló törvénymódosítást.
Két ok miatt is korszakhatárhoz értünk a bősi konfliktus történetében - írja a Népszabadság.
Nem a szlovákiai magyarok, hanem Orbán Viktor jelenti a veszélyt Szlovákia számára - állítja Igor Matovic, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek mozgalom elnöke.
920 tévékészülék ellopása miatt nyomoz a nyitrai rendőrség. Az elkövető a készülékeket a gyártó cég raktárából vitte ki, hamis iratokkal - írja a pozsonyi Új Szó.
Szlovákia pénteken Václav Havelt gyászolja: az utolsó csehszlovák s az első cseh köztársasági elnök emlékének tiszteletére reggel nyolctól este hatig állami gyász van az országban.
Ausztria elsőrendű, "Aaa" és Szlovákia befektetésre ajánlott "A1" adóskockázati besorolását erősítette meg péntek reggel a Moody's Investors Services hitelminősítő.
A budapesti szlovák nagykövetség épülete előtt tiltakozott a szomszédos ország kormányának a kettős állampolgársággal kapcsolatban hozott intézkedései ellen csütörtök este a Fidelitas fővárosi szervezete.
Elmarasztalta a szlovák televízió Magyar Magazinját a pozsonyi frekvenciatanács egy Esterházy János-riport miatt.
A vasárnap elhunyt egykori csehszlovák és cseh elnök, Václav Havel azon kevés politikusok közé tartozott, akiknek a magyarokhoz fűződő viszonyát szinte kizárólag csak pozitívumok jellemezték - írja a pozsonyi Új Szó, amely összeállításában Havel egykori munkatársait kérdezte.
Kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik azt a szlovákiai orvost, aki rendkívüli helyzet, szükségállapot esetén nem teljesíti az államilag elrendelt kötelességét – ezt tartalmazza a pozsonyi kormány által hétfőn jóváhagyott büntetőtörvény-módosítás.
Jóváhagyta a kisebbségi helységneveket tartalmazó, valamint a kétnyelvű ügymenetet szabályozni hivatott kormányrendeleteket hétfőn a szlovák kormány. A dokumentumokat Rudolf Chmel (Híd magyar-szlovák párt) emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes terjesztette a kormány elé.
Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint az új kisebbségi helységnévlista alkotmány- és törvényellenes, és át kell dolgozni. Háttérinformációk szerint leváltaná Rudolf Chmel (Híd) miniszterelnök-helyettest, ha ilyen formában elfogadásra a kormány elé terjeszti a listát – az elnök szóvivője ezt cáfolja - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szombaton.
Magyarországra vagy Nagy-Britanniába viheti termelését a Universal Media Corporation, a jelenleg Szlovákiában termelő cég ugyanis szűkölködik a képzett munkaerőben, az alacsony képzettségűek foglalkoztatásáért cserébe pedig az államtól semminemű támogatást nem kap.
Több ezer spammel telt meg a pozsonyi földművelési minisztérium néhány hivatalos internetes postafiókja - írja a bumm.sk magyar nyelvű hírportál. A levelekben, melyeket az egész világból származó címekről küldtek, a ketreces baromfitartás betiltása mellett tiltakoztak.
Szakértői szinten próbál a jövőben megoldást találni a kettős állampolgárságról szóló szlovák-magyar vitára a két fél - közölte Maros Zilinka szlovák belügyi államtitkár szerdán Pozsonyban, miután a kérdésről tárgyalásokat folytatott Répás Zsuzsannával, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának helyettes államtitkárával.