#Szlovákia


Sorban állnak a magyarok az OTP szlovákiai fiókjai előtt
 

Sorban állnak a magyarok az OTP szlovákiai fiókjai előtt

Sorok kígyóznak az iskolakezdés óta az OTP dél-szlovákiai fiókjai előtt, mert a felvidéki magyar szülők jelentős része az utolsó napokra hagyta annak a számlának a megnyitását, amelyre megkaphatja a Bethlen Gábor Alapkezelőtől az oktatási-nevelési támogatást.

MTI MTI

Nagyot esett a szlovák export
 

Nagyot esett a szlovák export

Szlovákia exportja 4,326 milliárd euró volt júliusban, 8,8 százalékkal kevesebb a júniusi 4,742 milliárdnál, de 3 százalékkal több az egy évvel korábbi 3,847 milliárdnál.

MTI MTI

Sólyom beszédet is mond majd Szlovákiában
 

Sólyom beszédet is mond majd Szlovákiában

Az egykor Nagykaposon (Vel'ké Kapusany) szolgáló katolikus papköltő tiszteletére szervezett Mécs László Emléknapok alkalmából szeptember 17-én a kelet-szlovákiai Ung-vidékre látogat Sólyom László volt köztársasági elnök – írja az Új Szó című pozsonyi napilap szerdai számában.

MTI MTI



3,3 százalékkal nőtt a szlovák GDP
 

3,3 százalékkal nőtt a szlovák GDP

Szlovákia bruttó hazai terméke (GDP) - szezonális hatásoktól megtisztított adatok szerint - 3,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az első negyedévi 3,5 százalékos növekedést követően - közölte második becslését a szlovák statisztikai hivatal kedden.

MTI MTI











Támogatja a kettős állampolgárságot az MKP Szlovákiában
 

Támogatja a kettős állampolgárságot az MKP Szlovákiában

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) a szlovákiai kettős állampolgárság ügyében támogat minden olyan megoldást, amely lehetővé teszi más országok állampolgárságának felvételét anélkül, hogy bárki elveszítené a szlovákot - áll az MKP szerdai nyilatkozatában.

MTI MTI