Meghalt egy ember ma hajnalban egy székesfehérvári körforgalomban
Egy 56 éves helyi férfi autójával lesodródott az útról, és árokba csapódott.
Egy 56 éves helyi férfi autójával lesodródott az útról, és árokba csapódott.
Térdműtétje után derült ki: komoly gerincproblémája is van. Cserhalmit a debreceni klinikán operálták meg, már jól van, de a felépülése sokáig tart még.
Helyszínelősátor alatt vizsgálják a nyomokat a rendőrök a 8-as út és a 63-at út kereszteződésében Székesfehérváron, ahol egy férfi csütörtök hajnalban öngyilkosságot követett el, miután fegyverrel kirabolt több benzinkutat, majd menekülés közben balesetet szenvedett.
A férfi fegyverrel rabolt ki négy töltőállomást csütörtök hajnalban, majd Székesfehérváron egy körforgalomban balesetet szenvedett, utána pedig megölte magát.
Majdnem egy napot töltött dugóban egy év alatt egy átlagos budapesti autós, de még így sem ők jártak a legrosszabbul. A sok várakozás többe kerülhet a gazdaságunknak, mint egy olimpia.
Új szakokat is indítanak: lesz közösségszervező képzés és informatika szak is, a város pedig ösztöndíjprogramot indít.
Veszprém Kukac, Fehérvár Kukac – már elérhető mindkét megyei hírportál, amelyeket a Pannon Lapoktól nemrég kirúgott újságírók hoztak létre. Tervezik más oldalak indítását is, amelyek ellensúlyai lennének a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került Mediaworks vidéki lapjainak – derül ki a csütörtöki Népszavából.
Jónéhány vidéki városban felszámolja a Tesco-buszokat a vállalat, így a vásárlók mehetnek, ahogy tudnak a jellemzően a települések szélén lévő áruházakba.
A Magyar Nemzet információi szerint elképzelhető, hogy súlyos cukorbetegsége miatt halhatott meg a 11 éves fiú, akinek édesanyja semmilyen szociális segítséget nem kért az önkormányzattól.
Székesfehérvárnál kell figyelniük az újévtől a 3,5 tonna feletti össztömegű teherautók vezetőinek, ha az új elkerülő utat szeretnék használni.
Büntetést kapott a Kétfarkú Kutya Párt a székesfehérvári önkormányzattól, mert nem távolítottak el időben egy plakátot.
A fejlesztéssel remélhetőleg el lehet felejteni a hétvégi brutális dugókat az M7-esen.
Összesen 8,9 milliárd forintot ítélt meg Székesfehérvárnak a kormány, így elindulhat a déli összekötőút, egy belvárosi parkolóház és a szennyvíztisztító telep biogáz-fejlesztése is – minderről Cser-Palkovics András polgármester számolt be csütörtökön, a Facebookon.
Spányi Antal székesfehérvári püspöknek kiváló sörízlése van, s arra is pontosan ráérzett, hol érdemes főzetni a mindennapi folyékony kenyeret. A Prépost és a Szent Imre a katalánoknál is befutott.
A nő 1997-ben, 16 évesen kegyetlenül végzett titokban megszült kisbabájával. Most ítélték el.
Két súlyos baleset történt egymás után hétfő reggel az M7-esen.
Székesfehérvár polgármestere szerint nem az autópályadíj megszüntetését, hanem felfüggesztését kérik egy szakaszra az NFM-től.
Tragédia egy székesfehérvári házban: január 9-én találták meg a holttestét annak a 11 éves, cukorbeteg kisfiúnak, aki a saját ágyában hűlt ki – értesült az RTL Híradó. Az ügyben teljes a hírzárlat. A rendőrség csak annyit erősített meg, hogy nyomoznak.
A városgondnokság valóban kiszámlázott 4300 forintot, de ez a plakát eltávolításának díja. Azt mondják, mindenkivel szemben így járnak el.