#Szíria


Közelebb úszott Szíriához a Nimitz repülőgép-hordozó
 

Közelebb úszott Szíriához a Nimitz repülőgép-hordozó

Az amerikai haditengerészet még közelebb vezényelte a Nimitz atommeghajtású repülőgép-hordozót és kísérő hajóit Szíriához arra az esetre, ha szükség volna rájuk egy esetleges katonai csapásnál az arab ország ellen – közölték vasárnap védelmi tisztségviselők.

MTI MTI


Azonnali csapásra számított a szíriai ellenzék
 

Azonnali csapásra számított a szíriai ellenzék

A szíriai ellenzék csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Barack Obama amerikai elnök úgy döntött, a kongresszus felhatalmazását kéri a szíriai kormányerők ellen tervezett katonai csapáshoz. A Szíriai Nemzeti Koalíció arra kérte az amerikai törvényhozást, hogy hagyja jóvá a katonai beavatkozás.

MTI MTI

Szíriai kormánylap:
 

Szíriai kormánylap: "az amerikai elnök megriadt"

Az Egyesült Államok "történelmi visszakozásának kezdeteként" értékelte egy szíriai kormánylap vasárnap, hogy Barack Obama elnök a kongresszus előzetes felhatalmazását kérte az általa elvileg már jóváhagyott katonai fellépéshez.

MTI MTI



Szíria: a jövő utáni héten támadhat Amerika
 

Szíria: a jövő utáni héten támadhat Amerika

Az amerikai képviselőház republikánus elnöke üdvözölte Barack Obama elnök bejelentését, hogy a kongresszus felhatalmazását kéri a Szíria elleni támadáshoz, és közölte, hogy a szövetségi törvényhozás a szeptember 9-én kezdődő héten dönthet az ügyben.

MTI MTI





Ausztrália
 

Ausztrália "erkölcsileg" támogatja a Szíria elleni akciót

Ausztrália erkölcsi támogatást ígért hétfőn az Egyesült Államoknak a Szíria elleni katonai csapáshoz, míg Új-Zéland közölte, hogy további információkra van szüksége. John Kerry amerikai külügyminiszter személyesen telefonált hivatali partnereinek a két országban.

MTI MTI

Oroszország nem hisz az USA-nak
 

Oroszország nem hisz az USA-nak

Oroszországot nem győzték meg Washington bizonyítékai, amelyek állítólag azt tanúsítják, hogy a szíriai kormányzat vegyi fegyvert vetett be – jelentette ki Szergej Lavrov hétfőn Moszkvában.

MTI MTI


Majdnem 6000 gyerek halt meg eddig Szíriában
 

Majdnem 6000 gyerek halt meg eddig Szíriában

A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni székhelyű ellenzéki szervezet vasárnap kiadott friss statisztikája szerint 110 371 ember vesztette életét különböző erőszakos cselekményekben.

MTI MTI

Megint lezárták a Gezi parkot Isztambulban
 

Megint lezárták a Gezi parkot Isztambulban

A török rendőrség vasárnap Isztambulban lezárta a Gezi parkot a tüntetők előtt, akik erre a napra - a második világháború kitörésének évfordulójára időzítve - szerveztek békét hirdető megmozdulást, állást foglalva a Szíriai ellen tervezett katonai beavatkozással szemben.

MTI MTI

Kerry: szarint vetettek be Szíriában
 

Kerry: szarint vetettek be Szíriában

Emberi szövetminták vizsgálatának eredménye szerint szarint vetettek be augusztus 21-én a Damaszkusz környéki vegyifegyver-támadásban - jelentette ki vasárnap John Kerry amerikai külügyminiszter. Bassár el- Aszad szíriai elnök eközben kijelentette: országa képes szembeszállni bármilyen külföldi agresszióval.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu


Óriásbaleset az M5-ösön, a Sólyom repít és etet - a hét képei - Nagyítás-fotógaléria
 

Óriásbaleset az M5-ösön, a Sólyom repít és etet - a hét képei - Nagyítás-fotógaléria

Miközben a világ az amerikai polgárjogi harc ikonjára, a ''Van egy álmom'' beszédet éppen ötven éve elmondó Martin Luther King Jr.-ra emlékszik, egyben azt is figyeli, mikor tör ki újabb háború, ezúttal Szíriában. A két Korea ismét szóba állt egymással, és látszólag szót értett Bajnai Gondon és Mesterházy Attila is. A hét fontosabb eseményeit feldolgozó Nagyítás-fotógalériánk - szombattól szombatig.

hvg.hu hvg.hu