Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szúcs

hvg.hu Itthon

Cigány családot zaklattak, vádat emeltek a Betyársereg-tagok ellen

Közösség tagja elleni erőszak bűntettével is vádolja az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség azokat a fiatalokat, akik közül többen is a leginkább szélsőséges, rasszista megnyilvánulásairól ismertté vált Betyársereg tagjaiként 2015-ben hónapokon át folyamatosan zaklatták és fenyegették egy roma család tagjait Szúcson – közölte az ügyészség.

Gergely Zsófia Itthon

Védett vidra lenyúzott bőrét árulták a Vörösmarty téri vásárban

Kiemelten védett vidra bőrét árulták a karácsonyi vásárban, az állatvédők nem értik, hogyan fordulhat ilyesmi elő a főváros szívében, a Vörösmarty téren. Az árusra lecsapó természetvédelmi őrök megerősítették az információt, most vizsgálják, pontosan milyen vidrafajról van szó. Lefotóztuk, ahogy a bőrfeldolgozással foglalkozó árus továbbra is kinn árulja a vásárban a vidrabőr lefoglalása után a portékáját, miközben belengi a teret a mennybőlazangyal.

heol.hu Bűnügy

"Kliensei" buktattak le egy uzsorást Szúcson

Négy szúcsi jelentett fel uzsorásokat a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon, mert már nem tudnak fizetni nekik. Azt mondták, hogy kisebb összegű kölcsönöket vettek fel egy magánszemélytől, és két éve törlesztenek neki.

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Ukrajna egyik fegyverszállítójának adja a Dunaferr hengerművét a kormány?

Ukrajna egyik fegyverszállítójának adja a Dunaferr hengerművét a kormány?

A kutyák egy utolsó poénnal, volt pártjai pedig megrendülten búcsúztatták Gyurcsány Ferencet

A kutyák egy utolsó poénnal, volt pártjai pedig megrendülten búcsúztatták Gyurcsány Ferencet

„Nem szokásom bedobni a törülközőt” – Gyurcsány Ferenc a HVG-nek 2003-ban

„Nem szokásom bedobni a törülközőt” – Gyurcsány Ferenc a HVG-nek 2003-ban

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Aki tudja, menekíti a pénzét Romániából, de mekkora lehet valójában a baj?

Aki tudja, menekíti a pénzét Romániából, de mekkora lehet valójában a baj?

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

A címlapról ajánljuk