Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#TV2

MTI / hvg.hu Itthon

Eltiltották a TV2-t a rezsicsökkentős reklám leadásától

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) eltiltotta a TV2-t, illetve annak tulajdonosát attól a jogsértéstől, hogy továbbra is sugározza a kormány Újra rezsicsökkentés jelmondatú szpotját. A TV2 közölte, leállítja a reklám sugárzását, bár aggályosnak tartja, hogy csak ellenük indult eljárás és csak őket marasztalták el a hirdetést leadó több más csatorna közül.

hvg.hu Kult

Távozik a TV2-től a Jóban Rosszban producere

Március 25-ével távozik a TV2 napi sorozatának producere, aki 2008 nyara óta volt ebben az állásban, és tavaly év elejétől egy másik sorozat producere is volt. Helyét Felhős György veszi át.

hvg.hu Itthon

"Lehet itt Fidesz-propagandát nyomni" – Vadai kiosztotta a Tv2-t

A Tv2 Mokka című reggeli műsorának vendége volt Vadai Ágnes, a DK alelnöke, akit Kárász Róbert műsorvezető arról próbált kérdezni, hogyan látják a baloldali pártok Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt szerepét a kampányban. Vadai azonban számon kérte a csatornán, hogy nem tudósítanak a sajtótájékoztatóikról, kampányeseményeikről, ehelyett "a tulajdonosi háttér Fidesz-propagandát nyom", társadalmi célú hirdetésnek álcázva.

hvg.hu Itthon

A kormányreklám nem tűnt el, csak kicsit átalakult

Nem adja fel a kormány, hogy saját kampánnyal segítse a Fidesz–KDNP választási sikerét, a Kúria múlt keddi döntése ellenére visszatértek a rezsicsökkentést sulykoló reklámok a kereskedelmi tévékre, igaz, a „Magyarország jobban teljesít” szlogen nélkül. A kormánypártok nem csak a legfőbb bírói fórummal megy szembe, hanem korábbi elveivel is.

hvg.hu Itthon

Kúria: nem kampányolhat a kormány a Tv2-n

Hiába a kormány a megrendelő, a "Magyarország jobban teljesít" szlogenű hirdetések politikai reklámnak minősülnek, így a Tv2 törvényt sértett azok leadásával - mondta ki a Kúria. A legfőbb bírói fórum igazat adott két ellenzéki politikusnak, és elvi jelentőséggel mondta ki: nem a hirdetés megrendelője, hanem annak tartalma számít. A Tv2 szerint ők nem vizsgálták a hirdetés tartalmát, csak leadták, amit a kormány kért. A kormány felhagy a szlogen használatával.

M. László Ferenc Itthon

"Nem Balkán, ez már Ukrajna" – kirobbant a háború a tévés piacon

A reklámozók évről évre kevesebbet költenek a tévékben, az állami hirdetések furcsamód nem a nézettebb, hanem a kisebbik országos kereskedelmi tévéhez áramlanak. Amióta eladták a TV2-t, forrong a médiapiac. Ami most zajlik, akár diplomáciai lépéseket is maga után vonhat. A hazai médiapiac átalakulásával foglalkozó sorozatunk második része.

MLF Itthon

Nagy kavarások fordíthatták meg a TV2 eladását

Miért pont a céget vezető menedzsereknek adta el a német anyavállalat a TV2-t, és az igazgatók mögött áll-e valaki? Ez a kérdés foglalkoztatja a közvélemény egy részét a decemberi bejelentés óta. Felidézzük, hogyan történt a tévé értékesítése, mely információink szerint a Fidesz mögötti cégbirodalomban is zavart okozott. Az új tulajdonosok szinte a lehetetlenre vállalkoztak: egy év alatt kell talpra állítaniuk a céget, hogy a vásárláshoz kapott hitelüket törleszteni tudják. A hazai média átalakulásáról szóló cikksorozatunk első részét olvashatják.

hvg.hu Vállalkozás

TV2: "Nincs tudomásunk semmilyen GVH-eljárásról"

A TV2 nem tud GVH-s eljárásról, a versenyhivatal pedig azt közölte: ha az általuk beszerzett információk alapján megállapítják, hogy valószínűsíthetően engedélyköteles összefonódás történt a csatorna eladásánál, amelyhez a cégek elmulasztottak engedélyt megkérni, akkor az összefonódás vizsgálatára hivatalból versenyfelügyeleti eljárást indítanak.

hvg.hu Kult

10 éves a Megasztár, rendhagyó show indul a TV2-n

2014-ben indulásának tizedik évfordulóját ünnepli a Megasztár. Március 15-től a TV2 Megasztár 10! címmel rendhagyó műsorral köszönti a show-t, és emlékszik vissza a legszebb pillanatokra.

BI Kult

Vundersőn, Gesztiméter, Hajós-összes – a legnagyobb tévés bukták

Egymás után ötlik ki a „jobbnál jobb” műsorterveket a kereskedelmi csatornák, ám a nézők juszt sem bírják megállni, hogy át ne kapcsoljanak egy másik adóra. A Csillag születik ötödik szériáját be sem indítják, de korábban is számos show okozott csalódást. Melyik műsor élt a legrövidebb ideig? Ki az a tévés, aki kizárólag bukott produkciókat vezetett? Összeszedtük a legnagyobb buktákat.

MTI Itthon

Változások történtek a TV2 élén

Yvonne Dederick lett a TV2 vezérigazgató-helyettese, György Bence pedig a TV2-csoport program- és hírigazgatójaként folytatja február elsejétől.

MTI Kult

Sarka Kata is énekelni fog a TV2-n

Összeállt A Nagy Duett húszfős mezőnye - közölte a TV2. A február 9-én induló műsorban a tíz profi énekes mellett tíz éneklésben amatőr sztárversenyző ragad mikrofont.

hvg.hu Karrier

Laposabb lesz a TV2, távozik a kereskedelmi igazgató

Szétválik a TV2-csoport kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatósága és közös megegyezéssel távozik posztjáról Laczkó Endre kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgató - közölte a TV2. Az átalakulással Csikesz Erika értékesítési igazgatóként, Koltai Péter pedig üzletfejlesztési igazgatóként folytatja tovább a munkát.

hvg.hu Vállalkozás

VS.hu: van kapcsolat a Fidesz-közeli média és a TV2 eladása között

Az eddigiek mellett újabb közvetett bizonyíték mutatja, hogy létezik kapcsolat a Fidesz gazdasági háttérbirodalma és a TV2 eladása között – írja a vs.hu. Az utóbbit tető alá hozó ügyvédi iroda vezető partnere bábáskodott a Class FM alapításánál és az RTL Klub infocenteres bevásárlási kísérlete mögött is.

1
54 55 56 57 58
73
Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

„A Fidesz csak egy módon árthatna Magyar Péternek”

„A Fidesz csak egy módon árthatna Magyar Péternek”

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

A címlapról ajánljuk