

Negyedik alkalommal nyílik meg a Városi Civil Alap pénzcsapja, 4,8 milliárd forint folyik ki rajta – sejthető, hova.
A Fidesz frakcióvezetője beszélt a készülő „brutális” törvényekről, Magyar Péterről pedig azt mondta, hogy az egyik legirritálóbb fideszesből a legszerethetőbb baloldali lett.
Jánosi György 71 évesen nősült meg.
Az egyik legkiszámíthatatlanabb és legnyíltabb verseny volt az idei.
Elmaradtak az elmúlt években megszokott politikai kiállások, az idén a Los Angeles-i tűzvész jelentette a legnagyobb megrázkódtatást.
Én is szeretem a Bitcoint és az Ethereumot, írta Trump.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.