Halálra gázolt a vonat egy embert
Halálra gázolt a gyorsvonat egy ismeretlen férfit Tatabánya és Tata között.
Halálra gázolt a gyorsvonat egy ismeretlen férfit Tatabánya és Tata között.
Pénzre volt szüksége a szórakozáshoz egy fiatalkorú tatabányai lánynak, ezért betörést szervezett szülei házába.
Az 1-es számú főúton, Tatabányán a Birka csárdánál több tehergépjármű csúszott meg a jeges úton, és keresztbe fordult az úttesten, az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben - közölte a Komárom–Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szombat kora reggel.
A tatabányai kertvárosi lakótelepen élőktől hajtaná be az építőcég a hőszigetelésre megítélt, de az állam által át nem utalt támogatás összegét – írta a Népszabadság.
A hajléktalannál készpénz és mobiltelefon volt. A tatabányai eset elkövetőit lakásukon elfogták a rendőrök.
A volt főigazgató a péntek esti orvosbálon jelentette be, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumából telefonon közölték vele: megszüntették a munkaviszonyát. Az intézményt március elsejétől megbízott főigazgatóként a pszichiátriai osztály korábbi vezetője irányítja. A Szent Borbála Kórházban több gazdasági mutató is romlott az utóbbi időben.
A címvédő és listavezető Veszprém a Tatabánya otthonában is roppant magabiztosan játszott és könnyedén győzött 13 találatnyi különbséggel a férfi kézilabda NB I szombati első mérkőzésén.
Csaknem egymilliárd forint uniós támogatással korszerűsítette gyártó gépsorát a japán AGC Glass tatabányai gyárában.
Tatabánya önkormányzata április elsejétől átveszi a városközpontban található vasútállomás és egy vasúti megállóhely üzemeltetését a MÁV-tól - közölte a polgármester.
Meghalt egy 35 éves nő, aki autójával Tatabánya után keresztbe fordult az 1-es főúton, és egy teherautó nekihajtott járművének péntek délután - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
Tamásné Lobenwein Gizella pályázatát ítélték a legjobbnak, ő lesz március elsejétől Tatabánya új jegyzője.
Az influenzaszerű megbetegedések terjedése miatt a tatabányai Szent Borbála Kórházban teljes látogatási tilalmat rendeltek el - közölte az intézmény sajtóreferense.
A tatabányai férfi baseballütővel fenyegette meg egy lépcsőházban a fiatalokat. A rendőrség előállította.
A tatabányai önkormányzat 2013-as költségvetésben 180 millió forintos keretet különített el tömbházak energia-megtakarítást eredményező homlokzati- és födémszigetelésére - mondta el a polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Két embert tartóztattak le csütörtökön Tatabányán a rendőrök, mert horogkeresztet és nyilaskeresztet ábrázoló transzparensek voltak náluk.
Gázolás miatt 10-15 percet késnek a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon - közölte a MÁV szerda este.
Négy napig feküdt egy idős asszony zárt lakásában egy esés után, mire a vízóra-leolvasónak köszönhetően megtalálták a rendőrök. Az asszonyt azonnal kórházba szállították.
Elgázolt egy embert a tehervonat Tatabányánál pénteken reggel, ezért a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon késéssel közlekednek a vonatok.
A Graboplast Zrt. stratégiai céljának tekinti a másodlagos PVC-nyersanyagok nagyobb arányú feldolgozását, és az ehhez szükséges technológia megvalósítását. Ilyen gyártmány lehet a dizájnpadló, amelynek előállítására Tatabányán új gyárat építenének körülbelül 5 milliárd forintból - mondta Jancsó Péter elnök-vezérigazgató pénteken Győrben.
Újabb két városban némul el keddtől a Klubrádió. A csatorna szerint Esztergomban és Tatabányán azért nem folytathatják az adást, mert a Médiatanács olyan pályázati felhívásokat tett közzé, amelyekre nem lehetett alakilag érvényes pályázatokat benyújtani.